Kerékpártúra - 2004
Tavalyi
kárpátaljai túránk
mindenképpen lezárt egy fejezetet a Dobos-túrák életében is: a 2003c
elballagásával „aktuális dobos-osztályi” minősége
megszűnt, és így már nem elsődleges célközönség az új túrák
szervezésében. Persze az élet nem áll meg, így hagyományos
kerékpártúra idén augusztusban is elindult, immáron leginkább a 2007c
osztálynak szervezve. De akik figyelemmel kísérik ezen túrákat,
tudják, hogy a Dobos-túra egyedi hangulatát éppen az adja, hogy az
éppen aktuális osztályon kívül volt és jelenlegi fazekasosok,
egykori Dobos- és más osztályosok, matek tagozatosok és mást tanulók
népes sora jelenik meg együtt. Idén rekordközeli
létszámmal, ötvennél is többen vágtunk neki a túrának, a
maximális (60 körüli) létszám a túra során talán
túlszárnyalta a 2001-es
erdélyi túra
népszerűségét, a két
évvel ezelőtti eső áztatta próbálkozásról
nem is beszélve. A szokásos volt tanítványok, barátok, üzletfelek
és egyéb csatolt részek mellett idén a kosarasok társasága is
új színt vitt a kavalkádba. (Volt) osztályfőnökünk és
állandó túravezetőnk, Dobos Sándoron kívül ezúttal Ney
Andrea tanárnő vállalkozott a túrán való részvételre,
természetesen az ő jelenlétét is köszönjük. A hangulat
viszont leginkább a régire emlékeztetett: a gitár Egmont
jóvoltából ismét megszólalt esténként, a Pál-Kata-Péter Dobos
révén reggelenként. Természetesen nem lett volna Dobos-túra a túra
határmenti barangolászás nélkül, ezúttal a horvátországi
magyarság életét ismerhettük meg jobban. Magyarországra
visszatérve a harkányi strandot „szállhattuk meg”,
amelynek kékeszöld karszalagja a 2004-es
Dobos-túra „hivatalos” viseletévé vált az azt követő
napokban. A túra „hivatalos” zenekara viszont a Republic
volt, amelynek számait előbb csak énekelgettük, aztán Kaposvár
környékén egy „eredeti helyszínt” (67-es út) is
megpillanthattunk, a harkányi strandon pedig élőben is
megcsodálhattuk az együttest. Az időjárás idén
többé-kevésbé megkímélt minket, amikor nagyon esett, éppen fedél
volt a fejünk fölött és pihenőnapot tartottunk, azért
az utolsó napon csupán az új Dobos-osztály kedvéért is kicsit
kipróbáltuk, milyen esőben tekerni. A bicikliszerelésből idénre a
legtöbb törött küllő jutott, így a
szerelőcsapatok a végére ebben már igazán profivá váltak. S miközben
mi tekertünk, nagy meglepetésünkre a külső világ
számára nem állt meg az élet: az athéni olimpia eseményeiről
vagy miniszterelnök, miniszterelnök-jelöltek és
miniszterelnökjelölt-jelöltek érkezéséről és
távozásáról az újságokból tájékozódtunk.
Köszönet
Sepinek az első napok beszámolóiért. :)
0. nap:
Budapest-Campona – Agárd (2004.08.15.) - "Mostmá gólt is
kéne lőni, csávókám!"
Hárman (Dénes, SzLaci, én) úgy
gondoltuk, megspóroljuk a vonatköltségeket Szfehérvárig, ha
letekerünk, nameg egyébként se árthat egy kis bemelegítés a
dobosos 80 km-ek előtt. Így viszonylag korán (du. fél négykor)
elindultunk Bp-ről, majd kb. 5 perc tekerés után megálltunk: SzLaci
defektje volt az ok. Áh, csak ereszt a gumi, elég, ha felfújjuk,
ráérünk Agárdon kereket cserélni - ez volt a felállás, és ezután
7 km-enként kényszerpihenőt tartottunk a kerékfújás miatt, ami a tűző
napot és a mellettünk elzúgó kamionokat tekintve sem bizonyult
rossz ötletnek... 50 km tekerés, majd Agárdra érkeztünk,
ahol is Andriséknál aludtunk (volna). Itt hallottuk Cus, az Igazmondó
bátor beszólásait, amik osztatlan sikert arattak.
1. nap:
(Agárd) - Székesfehérvár – Örspuszta (2004.08.16.) -
kezdődjék a játék...
Másnap kora reggel indulás, 10 órakor
(20 km után) találka Szfehérváron a nagy csapattal. Ismerkedés, első
benyomások (és a harmadik bogrács) begyűjtése, majd irány
Szabadbattyánon át Tác, Gorsium. Itt tartottuk a hivatalos
bemutatkozókört, ezúttal állatok helyett személyiségekkel.
Örspusztára jó időben megérkeztünk, egy kis kempingben
pihentünk meg, egy halastó szomszédságában. Ezúttal melegvíz is
akadt, nem úgy, mint 5 éve - hiába no, egyre inkább
elkényelmesedünk... Este még egy kis bicajszerelés (oh, azok az
első centírozások... ), és a sátrak első felverése, nem minden
nehézség nélkül. Isteni finom vacsora után tértünk
nyugovóra (ez minden estére jellemző volt), az éneklés ezúttal hamar
elhalt, 4-en nem bírtuk sokáig..
2. nap: Örspuszta –
Szekszárd/Bárányfok (2004.08.17.) - az első leégések
Reggel
Marcival Sárbogárdra indultunk, csak pár új küllő és egy
racsnileszedő beszerzése után indultunk a többiek után, akiket
délutánra utól is értünk. Tőlük hallottuk, milyen király
futóhomokos utakról maradtunk le... Többen sikeresen lepirultunk
a tűző napon, így szép pirosban játszott sokunk színe Estére
Szekszárd mellé érkeztünk, ahol Évi szervezett nekünk
szuper szállást (köszönjük szépen!), és ahol
találkoztunk a megkésett emberekkel, köztük Áronnal, aki
innentől folytatja a beszámolót... :
3. nap:
Szekszárd/Bárányfok – Pörböly – Báta –
Mohács (2004.08.18.) – „Nekünk Mohács
kell”
„Nekünk Mohács kell” - volt
az újabb nap jelmondata. Persze ezt kivételesen igazán szó szerint
értettük, azaz Mohácsra akartunk eljutni estéig, és a reggel 7
óra körül megszólaló Pál-Kata-Péter is ezt irányozta elő.
Igaz, akkor még azt nem gondoltuk, hogy párunknak ez csak késő este,
sötétedés után fog sikerülni.
Pedig igazán szépnek
ígérkezett a reggel: jó idő, szép út, gemenci erdő, gát – mi
kellhet még több? Dobos arra vonatkozó ígérete sem
tántoríthatott el minket, hogy most kezdődik a túra nomádabb
szakasza. Igaz, a földút nem a kedvence a biciklisnek, de pár
kilométer után ez is változott és aszfalton tekerhettünk Pörböly
fele. Néhányan még meglátogatták a szekszárdi biciklisboltokat, de
akik kitérővel mentek, ők is délután 1-2 fele már Pörbölyön
voltak. Itt következett az első nagyobb várakozás egy
csoportnak: Szabó Laci küllői (legalábbis pár darab) ugyanis itt
köszönték szépen, feladták a túrát, s mivel a gyors
szerelésre tett gyors kísérletek gyorsan kudarcba fulladtak, páran
betekertek Bátaszékre kerékpárszervízbe. Addig mi néhányan pedig a
vízügyi igazgatóság épülete előtt várakoztunk (ahol nagyon
kedvesen nem adtak nekünk vizet), illetve figyeltük meg az
árnyék tovahaladását és rohamos sebességgel történő eltűnését.
Néhány pikkdáma-parti, kis nassolás, majd jött a megjavított
kerék, és délután négy óra után végre mi is folytathattuk utunkat.
Közben az ellenszélben egyre nehezebb lett a tekerés, majd egy
szakaszon újra földút következett a gáton. Bátára érve
először a gátról való lejutás okozott nehézséget (zárva
találtunk egy rácsot magunk előtt), végül megtaláltuk a kiutat,
de itt rögtön készülhettünk fel az újabb
várakozásra. Itt ugyanis Döme és Bohus Peti éppen utóbbi
pedáljával volt már jó ideje elfoglalva. Az este hatkor záró boltot
fél hatkor még megrohamoztuk, a visszaváltható palackot tíz perccel
hat előtt még visszaváltottuk, sátortársainkat mobilon megnyugtattuk,
hogy a sátor csak később érkezik meg, majd megbarátkoztunk a
gondolattal, hogy sötétben fogunk tekerni. Végül este hét
körül vágtunk neki immár kevésbé lelkesen az aznapi út
második felének (kb 25 km még előttünk állt, ráadásul itt már
volt egy-két emelkedő is). A pedál ha nem is lett a legjobb, de
kitartott – egészen Dunaszekcsőig, ahol ismét a helyiek
segítségére szorultunk, szerencsére segítőkész emberekkel
találkoztunk útközben. Dunaszekcsőről elindulva már sötétedett,
így lámpákkal és vörös villogókkal (hiányosan)
felszerelkezve indultunk el és értünk be Mohácsra. Itt még
kisebb gondot jelentett a Duna partján kialakított táborhely
megtalálása, de az állandó mobilos összeköttetés és az
elénk küldött ember végül együtt elegendő
segítségnek bizonyultak.
Kilenc órakor érkeztünk meg, a
vacsorát éppen megfelelő állapotban találtuk (már volt és még volt),
majd sátorverés sötétben, fürdés a Dunában, gyenge kísérlet
egy kis énekelgetésre majd a naptól alaposan kifáradva következett
a megérdemelt pihenés.
4. nap: Mohács – Udvar –
Darázs – Batina – Vörösmart – Kopács
(2004.08.19.) – nápolyizás, ameddig belénk fér...
„Tekerednek a polifoamok, omlanak a sátrak” –
a szokásos jelmondat nem viccből szokott közvetlenül az
ébresztővel együtt elhangzani. Ezt Mohácson is
megtapasztalhattuk, hiszen teljesen össze kellett pakolnunk,
majd tekernünk pár kilométert a városba, mire a reggelihez
eljutottunk. Mohácson aztán a CBA letámadását követően
kényelmesen megreggeliztünk, majd utolsó egyéni bevásárlásainkat
is elvégeztük a háromnapos horvátországi szakasz előtt. Dobos
hatvanasat ígért, mármint kilométerben – estére azért az órákon
90-nél is nagyobb szám állt...
Első reggeli utáni napirendi pont a
mohácsi emlékpark lett volna, ha nem találtuk volna felújítás miatt
zárva. Emiatt sokáig nem kesereghettünk, mert mentünk
tovább Udvar felé, ahol dél körül át is léptük a
határt. Kevés pihenővel és sok tekeréssel haladtunk tovább: Darázsnál
csak kulacsot töltöttünk (és defektet szereltünk),
majd Batinánál a helyi emlékműnél álltunk meg, itt nyílt még egyszer
gyönyörű kilátás a Dunára. (Aki az előzetes figyelmeztetés
ellenére nem kanyarodott el Batinánál és legurult a városba, az
rosszul járt, mert föl is kellett tekernie ott...) Vörösmartnál
egy „nápolyizásnyi” szünetet tartottunk, Laskón a
templomot néztük meg. Végül késő délután illetve inkább már
este felé érkeztünk meg Kopácsra, Dobos édesanyjának
szülőfalujába, ahol az iskola épületében illetve a rokonok
ottani házában kaptunk szállást, néhányan sátraztunk is. A hely
persze kicsit szűk volt, hiszen a várakozásokhoz képest jóval többen
voltunk, de azt nem lehet mondani, hogy megakadályozott minket abban,
hogy jól érezzük magunkat. Néhányan segédkeztek a vacsora
elkészítésében, mások a Kopács melletti Szakadást keresték fel egy jó
kis fürdőzés céljából. Este pedig következhetett a
szerelések újabb köre, hiszen jónéhány bicikli megszenvedte az
első pár napot. Ezen az estén már komolyabb éneklés következett,
éjfélre azért ismét elcsendesedett a környék.
5. nap:
Kopács – Eszék – Kórógy – Szentlászló – Eszék
– Kopács (2004.08.20.) - zarándoklat
Következett
augusztus 20-a, Magyarország állami ünnepe. Ünnep volt ez
számunkra is, hiszen kivételesen csomag nélkül tekertünk.
Másrészt pedig (ahogy Dobos előtte lévő este is jelezte) kicsit
zarándoklat-jellege is lett a napnak, hiszen a délszláv háború során
a tűzvonalba kerülő és így nagy pusztításokat elszenvedő
magyarlakta falvakat látogattunk meg. Odafele Eszéken nem álltunk
meg, hanem Kórogyig mentünk tovább. Megnézhettük az
újjáépített templomot, és körülnézhettünk a faluban:
ami épület most áll, nemrég épült fel. A polgármesteri
hivatalban üdítővel és rágcsálnivalóval fogadtak minket, kis
körülnézés, beszélgetés és pihenés után Szentlászló felé
mentünk tovább. Szentlászlón még több romos épület
fogadott minket, a templom felújítása sem ért még véget, igaz,
büszkén mondták nekünk, hogy a soron következő
hétvégén már esküvőt tartanak ott. A háború, a magyarok
elmenekülése és elköltözése után a visszaköltözőknek
valóban a semmiből kellett újrakezdeniük, miközben a
kevesebb visszatérő miatt a magyarság itteni megmaradása is veszélybe
került és hát a jövőt még most is nehéz megjósolni.
Zarándoklat utunk visszafelé indult, kevesebb megállással, s csak
Eszéken időztünk el egy kicsit. Kopácsra visszaérve vacsora után
a két éjszakára szállást adó falu templomát is megtekintettük,
majd az István, a király rockopera szinte végigéneklésével
emlékeztünk meg augusztus 20-ról. Mire István Koppányt legyőzte,
és a „felkelt a napunk” részhez érkeztünk, a nap a
végéhez érkezett, és a szerelések is lassan befejeződtek. Így
mehettünk aludni, hogy feldolgozzuk a nem mindennapi élményeket.
6. nap: Kopács – Beremend – Siklós – Harkány (2004.08.21.) - jókor kell megérkezni...
A „pihenő”
jellegű előző napi felkelés után ismét következett egy
hagyományos reggel: a reggeli furulyaszó után gyors reggeli, majd
gyors pakolás, s az ember álmossága addigra lassan elmúlik, mire a
biciklistáska, a polifoam, a hálózsák meg a sátor is felkerül a
biciklire. Ráadásul ezen a napon rémisztgetést is kaptunk: erős
90-est és nehéz terepet ígért a nap második felére Dobos, de a
Dobos-kilométer több éves története során először
fordult elő, hogy túravezetőnk túlbecsülte a távot. Igazából egy
kényelmes 60-ast tekertünk igazi emelkedők nélkül, így
pihenést, pizzázást, várnézést is könnyedén beilleszthettünk
a programba.
Kopácsról elindulva már a határ felé vettük az
irányt. Nem sokszor álltunk meg, egy-egy szerelést azért itt is meg
kellett ejteni. Végül Beremenden, már a határ magyar oldalán
találkozott ismét az egész csapat. Néhányan itt rendeltek maguknak
pizzát, mások megrohamozták az első magyarországi fagyis elég szerény
kínálatát – elég meleg napok voltak ezek. Aztán a csoport egy
része a továbbhaladás mellett döntött, így kora délután már
Siklóson voltunk. Volt, aki itt birkózott meg hatalmas
pizzaszeletekkel, a többség pedig elvonult megnézni a siklósi
várat. (Legnagyobb meglepetésünkre Siklósra se kellett sokat
felfele tekerni emelkedőn, pedig az ember elvárná egy várral
rendelkező várostól, hogy kicsit magasabban legyen a környéknél.)
A siklósi lazítás után már csak néhány kilométert kellett legyűrni,
hogy beérjünk Harkányra. Itt a város református lelkésznője
látott minket vendégül a parókián, igaz elsőre ő is meglepődött,
hogy az általa gondolt 20-30 helyett inkább 50 körüli a
létszámunk. Végül a Kopácson már megismert „sok jó ember
kis helyen is elfér”-alapon sikerült elhelyezkedni a
szobákban. Harkányra érve szerencsénk is volt: ugyanis lényegében
abban a pillanatban, hogy bevittük a szobákba a csomagjainkat,
és tető lett a fejünk fölött, óriási felhőszakadás
zúdult ránk. A vihar (villámlott és dörgött is) elől
megmenekültünk ugyan, de a vacsoránk megfőzése még
hátravolt. Egy ideig még kísérleteztünk az esőben való
vacsorafőzéssel, majd ezt a tevékenységet egy-két órával
elhalasztottuk. Igaz, Balogh Laci kezdődő betegségének nem tehetett
túl jót, hogy az esőben próbált tüzet gyújtani, másnapra már
magas láza lett és hétfőn haza is ment. Sajnos a későbbiekben még két
esetben észlelhettük a láz-torokfájás-megfázás tüneteket...
Amíg
vártunk arra, hogy az eső elálljon, természetesen énekeltünk,
majd este vacsoráztunk és az új Dobos-osztályból Boci születésnapját
ünnepelhettük. Miközben a hőmérséklet alaposan lehűlt
és az idő is láthatóan elromlott, örülhettünk, mert
másnap pihenőnap következett.
7. nap: Harkány, pihenőnap (2004.08.22.) – strand, Republic, Hawaii...
Az igazi reggel mégiscsak az, amikor az ember semmi külső ébresztő zajra nem ébred. Pál-Kata-Péter nélkül, kényelmesen kelhettünk fel vasárnap reggel, ráadásul a koránkelő csapat reggelire ezúttal kakaóscsigával és más finom péksüteményekkel gondoskodott. A késői felkelést választhatóan önkéntes csendes pihenő vagy a harkányi istentiszteletek vagy misék meglátogatása követte (a csendes pihenő a szálláson kötelező jellegű volt, hiszen a szomszédos templomban is volt istentisztelet). Délután pedig a harkányi strandra vonultunk, ahol megkaptuk gyönyörű belépő karszalagjainkat, amit jónéhány ember a túra végéig viselt. A strandon főképp a közepesen langyos meg a forró vizes medence között választottunk, de ezt biztosan megértik azok, akik már átélték, milyen egy hét után ismét meleg vízben fürödni. Persze a lángosozás se maradhatott el, és örömünkre délutánra az időjárás is megjavult. Ha a kánikula nem is tért vissza, kellemes idő lett, ami az előttünk álló napokra vonatkozóan azért biztató volt. Vacsora után bemelegítő gitározás-éneklés, majd visszatértünk a strandra, ahol a Republic produkcióját láthattuk élőben. A koncertet minden bizonnyal feldobta a legalább harminc „dobos-túrás” által odavarázsolt hangulat, amelynek létrehozásából a kísérő tanárok is alaposan kivették a részüket. Páran a medencéből, a többség a partról járult ehhez hozzá, de azért az örömünk akkor lenne igazán teljes, ha legközelebbre a zenekar a Gumimacikat és a Kistehént is felvenné a repertoárjába... :) „Csillagok, csillagok” – hangulatban vonultunk el, majd ennek jegyében páran a kinn alvást választottuk a szabad ég alatt, igaz ezt kezdetben a körülöttünk mászkáló kutya próbálta megzavarni...
8. nap: Harkány – Sellye – Szigetvár – Kadarkút (2004.08.23.) – sok biciklizés, kevés pihenő
Az időjárás
megjavult, a pihenőnap után pedig újult erővel ülhettünk
biciklire. Nem is akármilyen nap következett: 100 km-nyi tekerés
(bizonyos mérések szerint csak 99...), a végén kis dimbidombival, és
tényleg nagyon kevés megállóval. A szokásos kb. 10 kilométeres etapok
helyett ezt a napot inkább 30-35 kilométeres etapokra tagoltuk, és
csak két komoly pihenőt tartottunk. Ez a nap tehát valóban a
biciklizésről szólt.
Azért persze nem csak egész nap tekertünk:
Sellyén álltunk meg először, ahol az arborétumot és a kastély
parkját tekintettük meg. Az újabb megálló Szigetvár volt, itt a
várat nézhettük volna meg, ha hétfő lévén nem lett volna zárva –
így csak a vár körül tettünk egy kört abban
reménykedve, hogy valahol vizet találunk, ez azonban sajnos nem
történt meg. (Ezért maradt a régi módszer: becsöngetünk
valahova, és úgy kérünk vizet vagy esetleg egy presszóba
próbálunk kérni, a legviccesebb ez mindig amikor nem ért magyarul az
eladó, pl. Horvátországban. Ilyenkor az első néhány embernek még
mindig nagyon szívesen adnak, de a mosoly általába az arcukra fagy
úgy az ötvenedik próbálkozó táján... :)) Pihenő, újságolvasás
(itt még azt hittük, Annus Adrián olimpiai bajnok lett...), majd
haladtunk tovább. Az utolsó harmad volt a legkellemetlenebb
domborzati szempontból: itt már megcsodálhattuk a somogyi dombokat,
azaz az „egyszer fenn, egyszer lenn”- érzést. Ráadásul
ugyan nem a forgalmas (és előző esténk témájába vágó) 67-es utat
választottuk Szigetvár és Kaposvár között, de ki tudja
miért itt is több kamion és teherautó húzott el mellettünk.
Végül kellemesen kifáradva érkeztünk Kadarkútra, ahol pár
felderítőcsapat már elindult jobbnál jobb szálláshelyek után nézni,
mások meg amellett érveltek, hogy nem sok az a 120 és elmehetnénk még
Kaposvárig... A Kadarkúton maradás mellett döntöttünk,
a kérdés már csak az volt, hogy melyik szálláshely: a zuhany kontra
vacsora csatában (estére ugyanis nem volt főzés tervezve) végül
kisebb vitát követően a zuhany nyert, főképp azon okból
kifolyólag, hogy vacsorázni még el lehet menni biciklivel, de annak
nincs sok értelme, hogy valaki egy zuhanyért tekerjen pár kilométert,
majd visszatekerés közben újra jól leizzadjon... Végül
tehát Kadarkút mellett az idősek otthona kertjében vertünk
sátrat, ahol este még tábortüzet is raktunk és úgy énekeltünk.
9. nap: Kadarkút – Kaposvár – Balatonboglár – Balatonszemes (2004.08.24.) – irány a Balaton!
Kadarkúton sem maradt el a szokásos ébresztő, a Pál, Kata, Péter dallamára keltünk és kezdhettük a hálózsákok és polifoamok tekeredését és a sátrak omlását előirányozni. Ez megint olyan reggel volt, amikor a reggeli ígérete is gyorsabb készülődésre és gyors tekerésre serkentett minket, hiszen éhgyomorra kellett kb. 10 kilométert (igaz, gyönyörű, erdei utakon) bicikliznünk. Végül Kaposmérőn egy bolt mellett álltunk meg, addigra már a nap első defektszerelésén is túlvoltunk, és következhetett a reggelizés. Reggeli után Kaposvárra tekertünk be, kicsit túlságosan is, hiszen már korábban el kellett volna kanyarodni a Fonyód felé menő útra. Végül azért megtaláltuk a helyes utat és indulhattunk immár tényleg a Balaton felé. Útközben még újabb defekt lassította csoport végét, majd Anett esése miatt vártunk (Anett a nap végén haza is ment a túráról). Eközben a Magyarország-Korea férfi kézilabda negyeddöntőt izgulhattuk végig az olimpiáról (magyar siker született), dinnyézéssel tarkítva, mások megragadták az alkalmat, hogy most tényleg pihenjenek egyet. A délutáni órákban értünk Balatonboglárra, majd vártuk, milyen szállásunk lesz. Végül egy balatonszemesi kempingbe költöztünk be, miután sikeresen lejjebb vittük az árakat és az életkorunkat is... (Volt, aki a nevét se akarta bevallani – legalábbis Andrássy Zoli kitöltött egy jelenléti lapot Pálkata Péter néven. :)) Estére a hír már az lett, hogy elvették Fazekas Róbert athéni aranyérmét, a doppingbotrány teljes kibontakozását csak a következő napokban figyelhettük meg... Néhányan csobbantak a Balatonban, de Balatonszemesre érve úgy tűnik mindenki fáradtabb lett már, hiszen a szokásos esti éneklés népszerűsége is lecsökkent. Éjfélre teljes csönd honolt a tábor területén.
10. nap: Balatonszemes – Zamárdi – Balatonalmádi (2004.08.25.) – fagyiért megéri kerülni...
Kompozzunk vagy kerüljünk – így merült fel ez előtt a nap előtt a kérdés, a kerülés persze a Balaton megkerülésére vonatkozott. Végülis a megkerülés mellett a következő két érv szólt: 1) drága a komp, 2) Zamárdiban van egy nagyon jó olasz fagyizó. Így a kompra való költés helyett mindenkinek jutott közpénzből 4 gombóc fagyi Zamárdiban, és azt hiszem ezzel azok is megbékéltek, akiknek a tekerés eredetileg nem nagyon volt ínyükre. A táv így sem volt igazán jelentős (legalábbis a korábbi 90-ekhez és 100-okhoz mérve), 65 km-t kellett a Balaton-parti bicikliúton teljesíteni. A déli part a szokásos unalmas déli part volt: az ember Siófokig elteker anélkül, hogy észrevenné hol ér véget itt település. A változatosságot legfeljebb a kerékpárút minősége okozta: sajnos még ezen az eléggé frekventált kerékpáros körúton is hajlamosak egyszerűen a kisebb forgalmú, rosszabb minőségű utakra „küldeni” a bicikliseket. Változatosságot a domborzat sem jelentett – egészen Keneséig, ahol egy kicsit magasabbra kellett felmászni, cserébe szép kilátást kaptunk a tó csücskéből. Balatonakarattyánál őriztük a hagyományokat: ugyanannál a boltnál álltunk meg, ahol egy éve egy magánszervezésű túra folyamán egyszer már kényelmesen megreggeliztünk. Végül eljutottunk Balatonalmádiig eső nélkül, pedig már egyre rosszabb időjárással riogattak minket. Almádiban meglátogattuk a gólyatáborosokat és szállást is kaptunk tőlük. Utolsó közös esténk igazán jól alakulhatott volna, végül az időjárás is kicsit beleszólt. Túránk megkoronázásaként a vacsiért felelős „stáb”-tól még egy igazán finom vacsorát kaptunk (és micsoda saláta volt hozzá...), ezután a gólyatábor karaokéjában részt vettünk majd egy ideig konkuráltunk velük... Végül következhetett volna még egy kellemes utolsó éneklés, ha a hirtelen lezúduló óriási eső hatására nem menekültünk volna a faházakba illetve a sátrakba... Így viszont mindenki menekült, amerre látott - az eső úgy döntött: véget vet az idei Dobos-túrának.
11. nap: Balatonalmádi – Várpalota/Balatonkenese, innen vonattal Budapest (2004.08.26.) – eső nélkül nincsen Dobos-túra...
Néha felmerül
a kérdés, hogy vajon felettünk is eljárt volna az idő...
Miközben mi természetesnek vesszük, hogy hogyan máshogy
kezdődhetne egy tábori reggel, mint egy kis furulyaszóval vagy
körtemuzsikával és a Pál, Kata, Péter dallamával, a még újabb
generáció már újabb technikákat vet be ezzel kapcsolatban. Legalábbis
erre döbbenhettünk rá Almádiban, a gólyatáborban ébredve,
ahol pontban negyed nyolckor megszólalt a Republic (igen, már megint
ők...) Jó reggelt kívánok... című száma. Azért persze mi kaptunk egy
kis furulyaszót is.
Sokat nem elmélkedhettünk ezen az
ébresztő-dolgon, mert gyorsan realizáltuk, hogy „jó”
reggelről legfeljebb Cipőék énekelnek, a valóság jóval kegyetlenebb:
borús, esőre hajló idő van. Mire megreggeliztünk,
összecsomagoltunk és felpakoltunk a biciklire, az eső valóban el
is kezdett esni.
A tapasztalt Dobos-túrázók persze csak
összekacsintottak: ez az, legalább az új nemzedék is látja,
milyen esőben tekerni. Mások kevésbé voltak lelkesek, és az
ilyen-olyan hazamenések, ottmaradások, kivárások és menekülések
következtében kb. harminc ember vállalkozott arra, hogy a
„hivatalos” Dobos-túra végeként elbiciklizzen Fehérvárra.
A gyorsan „összeült” (beültünk egy
faház tornácára) „válságstáb” (pár ember, akik befértek a
tornácra, illetve nem éppen az egyik szobában zajló kártyapartival
voltak elfoglalva) döntése alapján (Dobos szavára) vártunk
valamennyit a jobb időre, aztán ha kilátástalan lett volna az
időjárás kora délután is, akkor a túraterven változtatva Almádiban
vonatra szálltunk volna.
Persze az időjárás nem volt ugyanolyan
kilátástalan, ezért nekiindultunk. Persze alig értünk
Balatonkfűzfőre, már újra eléggé esett az eső. Ekkor (még Fűzfőnél)
hárman leálltunk Attila defektjével foglalkozni, és hát ez volt az
utolsó pont, hogy találkoztunk a többiekkel. Ugyan később mi is
nekiindultunk, megpróbáltunk dacolni az elemekkel, de sajnos kudarcot
vallottunk, s ezt beismerendő betekertünk Balatonkenesére és ott
ültünk vonatra. Közben SMS-üzenetekből, majd
később telefonon is megtudtuk, a többiek se jártak sokkal
jobban, sőt... Ők ugyanis akkor kezdtek el nagyon ázni, amikor már
eltávolodtak a Balatontól, és hát arra már kevesebb a vonat. Végül
az előzetes tervekkel ellentétben Várpalotáig mentek el, és ott
szálltak vonatra. Így lettünk „utolsókból elsők”,
hiszen a mi vonatunk jóval előbb Budapestre ért.
Sajnos túránk zárása az időjárás miatt nem alakult igazán optimálisan. Igaz, minden rosszban van valami jó, például tíz napig előtte nem panaszkodhattunk az időjárásra, mindig a megfelelő pillanatban esett; és hát még mindig jobb a túra utolsó napján elázni, amikor már karnyújtásnyira van az otthon melege, mint rögtön az első napon (igen, mi már ezt is kipróbáltuk...). Nameg legalább az új generáció is megtapasztalhatta, hogy a Dobos-túra „nemcsak móka és kacagás”, hanem helyenként igazi küzdelem a külvilággal... Egyébként pedig ismét eseményekben bővelkedő és jó hangulatú túrát zártunk, amiről minden szónál többet mond az, hogy évről évre mennyien jönnek vissza ismét. Ha minden jól megy, jövőre a Felvidéken találkozunk...