Kerékpártúra - 2004

Tavalyi kárpátaljai túránk mindenképpen lezárt egy fejezetet a Dobos-túrák életében is: a 2003c elballagásával „aktuális dobos-osztályi” minősége megszűnt, és így már nem elsődleges célközönség az új túrák szervezésében. Persze az élet nem áll meg, így hagyományos kerékpártúra idén augusztusban is elindult, immáron leginkább a 2007c osztálynak szervezve. De akik figyelemmel kísérik ezen túrákat, tudják, hogy a Dobos-túra egyedi hangulatát éppen az adja, hogy az éppen aktuális osztályon kívül volt és jelenlegi fazekasosok, egykori Dobos- és más osztályosok, matek tagozatosok és mást tanulók népes sora jelenik meg együtt. Idén rekordközeli létszámmal, ötvennél is többen vágtunk neki a túrának, a maximális (60 körüli) létszám a túra során talán túlszárnyalta a 2001-es erdélyi túra népszerűségét, a két évvel ezelőtti eső áztatta próbálkozásról nem is beszélve. A szokásos volt tanítványok, barátok, üzletfelek és egyéb csatolt részek mellett idén a kosarasok társasága is új színt vitt a kavalkádba. (Volt) osztályfőnökünk és állandó túravezetőnk, Dobos Sándoron kívül ezúttal Ney Andrea tanárnő vállalkozott a túrán való részvételre, természetesen az ő jelenlétét is köszönjük. A hangulat viszont leginkább a régire emlékeztetett: a gitár Egmont jóvoltából ismét megszólalt esténként, a Pál-Kata-Péter Dobos révén reggelenként. Természetesen nem lett volna Dobos-túra a túra határmenti barangolászás nélkül, ezúttal a horvátországi magyarság életét ismerhettük meg jobban. Magyarországra visszatérve a harkányi strandot „szállhattuk meg”, amelynek kékeszöld karszalagja a 2004-es Dobos-túra „hivatalos” viseletévé vált az azt követő napokban. A túra „hivatalos” zenekara viszont a Republic volt, amelynek számait előbb csak énekelgettük, aztán Kaposvár környékén egy „eredeti helyszínt” (67-es út) is megpillanthattunk, a harkányi strandon pedig élőben is megcsodálhattuk az együttest. Az időjárás idén többé-kevésbé megkímélt minket, amikor nagyon esett, éppen fedél volt a fejünk fölött és pihenőnapot tartottunk, azért az utolsó napon csupán az új Dobos-osztály kedvéért is kicsit kipróbáltuk, milyen esőben tekerni. A bicikliszerelésből idénre a legtöbb törött küllő jutott, így a szerelőcsapatok a végére ebben már igazán profivá váltak. S miközben mi tekertünk, nagy meglepetésünkre a külső világ számára nem állt meg az élet: az athéni olimpia eseményeiről vagy miniszterelnök, miniszterelnök-jelöltek és miniszterelnökjelölt-jelöltek érkezéséről és távozásáról az újságokból tájékozódtunk.

Köszönet Sepinek az első napok beszámolóiért. :)

0. nap: Budapest-Campona – Agárd (2004.08.15.) - "Mostmá gólt is kéne lőni, csávókám!"

Hárman (Dénes, SzLaci, én) úgy gondoltuk, megspóroljuk a vonatköltségeket Szfehérvárig, ha letekerünk, nameg egyébként se árthat egy kis bemelegítés a dobosos 80 km-ek előtt. Így viszonylag korán (du. fél négykor) elindultunk Bp-ről, majd kb. 5 perc tekerés után megálltunk: SzLaci defektje volt az ok. Áh, csak ereszt a gumi, elég, ha felfújjuk, ráérünk Agárdon kereket cserélni - ez volt a felállás, és ezután 7 km-enként kényszerpihenőt tartottunk a kerékfújás miatt, ami a tűző napot és a mellettünk elzúgó kamionokat tekintve sem bizonyult rossz ötletnek... 50 km tekerés, majd Agárdra érkeztünk, ahol is Andriséknál aludtunk (volna). Itt hallottuk Cus, az Igazmondó bátor beszólásait, amik osztatlan sikert arattak.

1. nap: (Agárd) - Székesfehérvár – Örspuszta (2004.08.16.) - kezdődjék a játék...

Másnap kora reggel indulás, 10 órakor (20 km után) találka Szfehérváron a nagy csapattal. Ismerkedés, első benyomások (és a harmadik bogrács) begyűjtése, majd irány Szabadbattyánon át Tác, Gorsium. Itt tartottuk a hivatalos bemutatkozókört, ezúttal állatok helyett személyiségekkel. Örspusztára jó időben megérkeztünk, egy kis kempingben pihentünk meg, egy halastó szomszédságában. Ezúttal melegvíz is akadt, nem úgy, mint 5 éve - hiába no, egyre inkább elkényelmesedünk... Este még egy kis bicajszerelés (oh, azok az első centírozások... ), és a sátrak első felverése, nem minden nehézség nélkül. Isteni finom vacsora után tértünk nyugovóra (ez minden estére jellemző volt), az éneklés ezúttal hamar elhalt, 4-en nem bírtuk sokáig..

2. nap: Örspuszta – Szekszárd/Bárányfok (2004.08.17.) - az első leégések

Reggel Marcival Sárbogárdra indultunk, csak pár új küllő és egy racsnileszedő beszerzése után indultunk a többiek után, akiket délutánra utól is értünk. Tőlük hallottuk, milyen király futóhomokos utakról maradtunk le... Többen sikeresen lepirultunk a tűző napon, így szép pirosban játszott sokunk színe Estére Szekszárd mellé érkeztünk, ahol Évi szervezett nekünk szuper szállást (köszönjük szépen!), és ahol találkoztunk a megkésett emberekkel, köztük Áronnal, aki innentől folytatja a beszámolót... :

3. nap: Szekszárd/Bárányfok – Pörböly – Báta – Mohács (2004.08.18.) – „Nekünk Mohács kell”

„Nekünk Mohács kell” - volt az újabb nap jelmondata. Persze ezt kivételesen igazán szó szerint értettük, azaz Mohácsra akartunk eljutni estéig, és a reggel 7 óra körül megszólaló Pál-Kata-Péter is ezt irányozta elő. Igaz, akkor még azt nem gondoltuk, hogy párunknak ez csak késő este, sötétedés után fog sikerülni.
Pedig igazán szépnek ígérkezett a reggel: jó idő, szép út, gemenci erdő, gát – mi kellhet még több? Dobos arra vonatkozó ígérete sem tántoríthatott el minket, hogy most kezdődik a túra nomádabb szakasza. Igaz, a földút nem a kedvence a biciklisnek, de pár kilométer után ez is változott és aszfalton tekerhettünk Pörböly fele. Néhányan még meglátogatták a szekszárdi biciklisboltokat, de akik kitérővel mentek, ők is délután 1-2 fele már Pörbölyön voltak. Itt következett az első nagyobb várakozás egy csoportnak: Szabó Laci küllői (legalábbis pár darab) ugyanis itt köszönték szépen, feladták a túrát, s mivel a gyors szerelésre tett gyors kísérletek gyorsan kudarcba fulladtak, páran betekertek Bátaszékre kerékpárszervízbe. Addig mi néhányan pedig a vízügyi igazgatóság épülete előtt várakoztunk (ahol nagyon kedvesen nem adtak nekünk vizet), illetve figyeltük meg az árnyék tovahaladását és rohamos sebességgel történő eltűnését. Néhány pikkdáma-parti, kis nassolás, majd jött a megjavított kerék, és délután négy óra után végre mi is folytathattuk utunkat. Közben az ellenszélben egyre nehezebb lett a tekerés, majd egy szakaszon újra földút következett a gáton. Bátára érve először a gátról való lejutás okozott nehézséget (zárva találtunk egy rácsot magunk előtt), végül megtaláltuk a kiutat, de itt rögtön készülhettünk fel az újabb várakozásra. Itt ugyanis Döme és Bohus Peti éppen utóbbi pedáljával volt már jó ideje elfoglalva. Az este hatkor záró boltot fél hatkor még megrohamoztuk, a visszaváltható palackot tíz perccel hat előtt még visszaváltottuk, sátortársainkat mobilon megnyugtattuk, hogy a sátor csak később érkezik meg, majd megbarátkoztunk a gondolattal, hogy sötétben fogunk tekerni. Végül este hét körül vágtunk neki immár kevésbé lelkesen az aznapi út második felének (kb 25 km még előttünk állt, ráadásul itt már volt egy-két emelkedő is). A pedál ha nem is lett a legjobb, de kitartott – egészen Dunaszekcsőig, ahol ismét a helyiek segítségére szorultunk, szerencsére segítőkész emberekkel találkoztunk útközben. Dunaszekcsőről elindulva már sötétedett, így lámpákkal és vörös villogókkal (hiányosan) felszerelkezve indultunk el és értünk be Mohácsra. Itt még kisebb gondot jelentett a Duna partján kialakított táborhely megtalálása, de az állandó mobilos összeköttetés és az elénk küldött ember végül együtt elegendő segítségnek bizonyultak.
Kilenc órakor érkeztünk meg, a vacsorát éppen megfelelő állapotban találtuk (már volt és még volt), majd sátorverés sötétben, fürdés a Dunában, gyenge kísérlet egy kis énekelgetésre majd a naptól alaposan kifáradva következett a megérdemelt pihenés.

4. nap: Mohács – Udvar – Darázs – Batina – Vörösmart – Kopács (2004.08.19.) – nápolyizás, ameddig belénk fér...

„Tekerednek a polifoamok, omlanak a sátrak” – a szokásos jelmondat nem viccből szokott közvetlenül az ébresztővel együtt elhangzani. Ezt Mohácson is megtapasztalhattuk, hiszen teljesen össze kellett pakolnunk, majd tekernünk pár kilométert a városba, mire a reggelihez eljutottunk. Mohácson aztán a CBA letámadását követően kényelmesen megreggeliztünk, majd utolsó egyéni bevásárlásainkat is elvégeztük a háromnapos horvátországi szakasz előtt. Dobos hatvanasat ígért, mármint kilométerben – estére azért az órákon 90-nél is nagyobb szám állt...
Első reggeli utáni napirendi pont a mohácsi emlékpark lett volna, ha nem találtuk volna felújítás miatt zárva. Emiatt sokáig nem kesereghettünk, mert mentünk tovább Udvar felé, ahol dél körül át is léptük a határt. Kevés pihenővel és sok tekeréssel haladtunk tovább: Darázsnál csak kulacsot töltöttünk (és defektet szereltünk), majd Batinánál a helyi emlékműnél álltunk meg, itt nyílt még egyszer gyönyörű kilátás a Dunára. (Aki az előzetes figyelmeztetés ellenére nem kanyarodott el Batinánál és legurult a városba, az rosszul járt, mert föl is kellett tekernie ott...) Vörösmartnál egy „nápolyizásnyi” szünetet tartottunk, Laskón a templomot néztük meg. Végül késő délután illetve inkább már este felé érkeztünk meg Kopácsra, Dobos édesanyjának szülőfalujába, ahol az iskola épületében illetve a rokonok ottani házában kaptunk szállást, néhányan sátraztunk is. A hely persze kicsit szűk volt, hiszen a várakozásokhoz képest jóval többen voltunk, de azt nem lehet mondani, hogy megakadályozott minket abban, hogy jól érezzük magunkat. Néhányan segédkeztek a vacsora elkészítésében, mások a Kopács melletti Szakadást keresték fel egy jó kis fürdőzés céljából. Este pedig következhetett a szerelések újabb köre, hiszen jónéhány bicikli megszenvedte az első pár napot. Ezen az estén már komolyabb éneklés következett, éjfélre azért ismét elcsendesedett a környék.

5. nap: Kopács – Eszék – Kórógy – Szentlászló – Eszék – Kopács (2004.08.20.) - zarándoklat

Következett augusztus 20-a, Magyarország állami ünnepe. Ünnep volt ez számunkra is, hiszen kivételesen csomag nélkül tekertünk. Másrészt pedig (ahogy Dobos előtte lévő este is jelezte) kicsit zarándoklat-jellege is lett a napnak, hiszen a délszláv háború során a tűzvonalba kerülő és így nagy pusztításokat elszenvedő magyarlakta falvakat látogattunk meg. Odafele Eszéken nem álltunk meg, hanem Kórogyig mentünk tovább. Megnézhettük az újjáépített templomot, és körülnézhettünk a faluban: ami épület most áll, nemrég épült fel. A polgármesteri hivatalban üdítővel és rágcsálnivalóval fogadtak minket, kis körülnézés, beszélgetés és pihenés után Szentlászló felé mentünk tovább. Szentlászlón még több romos épület fogadott minket, a templom felújítása sem ért még véget, igaz, büszkén mondták nekünk, hogy a soron következő hétvégén már esküvőt tartanak ott. A háború, a magyarok elmenekülése és elköltözése után a visszaköltözőknek valóban a semmiből kellett újrakezdeniük, miközben a kevesebb visszatérő miatt a magyarság itteni megmaradása is veszélybe került és hát a jövőt még most is nehéz megjósolni. Zarándoklat utunk visszafelé indult, kevesebb megállással, s csak Eszéken időztünk el egy kicsit. Kopácsra visszaérve vacsora után a két éjszakára szállást adó falu templomát is megtekintettük, majd az István, a király rockopera szinte végigéneklésével emlékeztünk meg augusztus 20-ról. Mire István Koppányt legyőzte, és a „felkelt a napunk” részhez érkeztünk, a nap a végéhez érkezett, és a szerelések is lassan befejeződtek. Így mehettünk aludni, hogy feldolgozzuk a nem mindennapi élményeket.

6. nap: Kopács – Beremend – Siklós – Harkány (2004.08.21.) - jókor kell megérkezni...

A „pihenő” jellegű előző napi felkelés után ismét következett egy hagyományos reggel: a reggeli furulyaszó után gyors reggeli, majd gyors pakolás, s az ember álmossága addigra lassan elmúlik, mire a biciklistáska, a polifoam, a hálózsák meg a sátor is felkerül a biciklire. Ráadásul ezen a napon rémisztgetést is kaptunk: erős 90-est és nehéz terepet ígért a nap második felére Dobos, de a Dobos-kilométer több éves története során először fordult elő, hogy túravezetőnk túlbecsülte a távot. Igazából egy kényelmes 60-ast tekertünk igazi emelkedők nélkül, így pihenést, pizzázást, várnézést is könnyedén beilleszthettünk a programba.
Kopácsról elindulva már a határ felé vettük az irányt. Nem sokszor álltunk meg, egy-egy szerelést azért itt is meg kellett ejteni. Végül Beremenden, már a határ magyar oldalán találkozott ismét az egész csapat. Néhányan itt rendeltek maguknak pizzát, mások megrohamozták az első magyarországi fagyis elég szerény kínálatát – elég meleg napok voltak ezek. Aztán a csoport egy része a továbbhaladás mellett döntött, így kora délután már Siklóson voltunk. Volt, aki itt birkózott meg hatalmas pizzaszeletekkel, a többség pedig elvonult megnézni a siklósi várat. (Legnagyobb meglepetésünkre Siklósra se kellett sokat felfele tekerni emelkedőn, pedig az ember elvárná egy várral rendelkező várostól, hogy kicsit magasabban legyen a környéknél.) A siklósi lazítás után már csak néhány kilométert kellett legyűrni, hogy beérjünk Harkányra. Itt a város református lelkésznője látott minket vendégül a parókián, igaz elsőre ő is meglepődött, hogy az általa gondolt 20-30 helyett inkább 50 körüli a létszámunk. Végül a Kopácson már megismert „sok jó ember kis helyen is elfér”-alapon sikerült elhelyezkedni a szobákban. Harkányra érve szerencsénk is volt: ugyanis lényegében abban a pillanatban, hogy bevittük a szobákba a csomagjainkat, és tető lett a fejünk fölött, óriási felhőszakadás zúdult ránk. A vihar (villámlott és dörgött is) elől megmenekültünk ugyan, de a vacsoránk megfőzése még hátravolt. Egy ideig még kísérleteztünk az esőben való vacsorafőzéssel, majd ezt a tevékenységet egy-két órával elhalasztottuk. Igaz, Balogh Laci kezdődő betegségének nem tehetett túl jót, hogy az esőben próbált tüzet gyújtani, másnapra már magas láza lett és hétfőn haza is ment. Sajnos a későbbiekben még két esetben észlelhettük a láz-torokfájás-megfázás tüneteket...
Amíg vártunk arra, hogy az eső elálljon, természetesen énekeltünk, majd este vacsoráztunk és az új Dobos-osztályból Boci születésnapját ünnepelhettük. Miközben a hőmérséklet alaposan lehűlt és az idő is láthatóan elromlott, örülhettünk, mert másnap pihenőnap következett.

7. nap: Harkány, pihenőnap (2004.08.22.) – strand, Republic, Hawaii...

Az igazi reggel mégiscsak az, amikor az ember semmi külső ébresztő zajra nem ébred. Pál-Kata-Péter nélkül, kényelmesen kelhettünk fel vasárnap reggel, ráadásul a koránkelő csapat reggelire ezúttal kakaóscsigával és más finom péksüteményekkel gondoskodott. A késői felkelést választhatóan önkéntes csendes pihenő vagy a harkányi istentiszteletek vagy misék meglátogatása követte (a csendes pihenő a szálláson kötelező jellegű volt, hiszen a szomszédos templomban is volt istentisztelet). Délután pedig a harkányi strandra vonultunk, ahol megkaptuk gyönyörű belépő karszalagjainkat, amit jónéhány ember a túra végéig viselt. A strandon főképp a közepesen langyos meg a forró vizes medence között választottunk, de ezt biztosan megértik azok, akik már átélték, milyen egy hét után ismét meleg vízben fürödni. Persze a lángosozás se maradhatott el, és örömünkre délutánra az időjárás is megjavult. Ha a kánikula nem is tért vissza, kellemes idő lett, ami az előttünk álló napokra vonatkozóan azért biztató volt. Vacsora után bemelegítő gitározás-éneklés, majd visszatértünk a strandra, ahol a Republic produkcióját láthattuk élőben. A koncertet minden bizonnyal feldobta a legalább harminc „dobos-túrás” által odavarázsolt hangulat, amelynek létrehozásából a kísérő tanárok is alaposan kivették a részüket. Páran a medencéből, a többség a partról járult ehhez hozzá, de azért az örömünk akkor lenne igazán teljes, ha legközelebbre a zenekar a Gumimacikat és a Kistehént is felvenné a repertoárjába... :) „Csillagok, csillagok” – hangulatban vonultunk el, majd ennek jegyében páran a kinn alvást választottuk a szabad ég alatt, igaz ezt kezdetben a körülöttünk mászkáló kutya próbálta megzavarni...

8. nap: Harkány – Sellye – Szigetvár – Kadarkút (2004.08.23.) – sok biciklizés, kevés pihenő

Az időjárás megjavult, a pihenőnap után pedig újult erővel ülhettünk biciklire. Nem is akármilyen nap következett: 100 km-nyi tekerés (bizonyos mérések szerint csak 99...), a végén kis dimbidombival, és tényleg nagyon kevés megállóval. A szokásos kb. 10 kilométeres etapok helyett ezt a napot inkább 30-35 kilométeres etapokra tagoltuk, és csak két komoly pihenőt tartottunk. Ez a nap tehát valóban a biciklizésről szólt.
Azért persze nem csak egész nap tekertünk: Sellyén álltunk meg először, ahol az arborétumot és a kastély parkját tekintettük meg. Az újabb megálló Szigetvár volt, itt a várat nézhettük volna meg, ha hétfő lévén nem lett volna zárva – így csak a vár körül tettünk egy kört abban reménykedve, hogy valahol vizet találunk, ez azonban sajnos nem történt meg. (Ezért maradt a régi módszer: becsöngetünk valahova, és úgy kérünk vizet vagy esetleg egy presszóba próbálunk kérni, a legviccesebb ez mindig amikor nem ért magyarul az eladó, pl. Horvátországban. Ilyenkor az első néhány embernek még mindig nagyon szívesen adnak, de a mosoly általába az arcukra fagy úgy az ötvenedik próbálkozó táján... :)) Pihenő, újságolvasás (itt még azt hittük, Annus Adrián olimpiai bajnok lett...), majd haladtunk tovább. Az utolsó harmad volt a legkellemetlenebb domborzati szempontból: itt már megcsodálhattuk a somogyi dombokat, azaz az „egyszer fenn, egyszer lenn”- érzést. Ráadásul ugyan nem a forgalmas (és előző esténk témájába vágó) 67-es utat választottuk Szigetvár és Kaposvár között, de ki tudja miért itt is több kamion és teherautó húzott el mellettünk. Végül kellemesen kifáradva érkeztünk Kadarkútra, ahol pár felderítőcsapat már elindult jobbnál jobb szálláshelyek után nézni, mások meg amellett érveltek, hogy nem sok az a 120 és elmehetnénk még Kaposvárig... A Kadarkúton maradás mellett döntöttünk, a kérdés már csak az volt, hogy melyik szálláshely: a zuhany kontra vacsora csatában (estére ugyanis nem volt főzés tervezve) végül kisebb vitát követően a zuhany nyert, főképp azon okból kifolyólag, hogy vacsorázni még el lehet menni biciklivel, de annak nincs sok értelme, hogy valaki egy zuhanyért tekerjen pár kilométert, majd visszatekerés közben újra jól leizzadjon... Végül tehát Kadarkút mellett az idősek otthona kertjében vertünk sátrat, ahol este még tábortüzet is raktunk és úgy énekeltünk.

9. nap: Kadarkút – Kaposvár – Balatonboglár – Balatonszemes (2004.08.24.) – irány a Balaton!

Kadarkúton sem maradt el a szokásos ébresztő, a Pál, Kata, Péter dallamára keltünk és kezdhettük a hálózsákok és polifoamok tekeredését és a sátrak omlását előirányozni. Ez megint olyan reggel volt, amikor a reggeli ígérete is gyorsabb készülődésre és gyors tekerésre serkentett minket, hiszen éhgyomorra kellett kb. 10 kilométert (igaz, gyönyörű, erdei utakon) bicikliznünk. Végül Kaposmérőn egy bolt mellett álltunk meg, addigra már a nap első defektszerelésén is túlvoltunk, és következhetett a reggelizés. Reggeli után Kaposvárra tekertünk be, kicsit túlságosan is, hiszen már korábban el kellett volna kanyarodni a Fonyód felé menő útra. Végül azért megtaláltuk a helyes utat és indulhattunk immár tényleg a Balaton felé. Útközben még újabb defekt lassította csoport végét, majd Anett esése miatt vártunk (Anett a nap végén haza is ment a túráról). Eközben a Magyarország-Korea férfi kézilabda negyeddöntőt izgulhattuk végig az olimpiáról (magyar siker született), dinnyézéssel tarkítva, mások megragadták az alkalmat, hogy most tényleg pihenjenek egyet. A délutáni órákban értünk Balatonboglárra, majd vártuk, milyen szállásunk lesz. Végül egy balatonszemesi kempingbe költöztünk be, miután sikeresen lejjebb vittük az árakat és az életkorunkat is... (Volt, aki a nevét se akarta bevallani – legalábbis Andrássy Zoli kitöltött egy jelenléti lapot Pálkata Péter néven. :)) Estére a hír már az lett, hogy elvették Fazekas Róbert athéni aranyérmét, a doppingbotrány teljes kibontakozását csak a következő napokban figyelhettük meg... Néhányan csobbantak a Balatonban, de Balatonszemesre érve úgy tűnik mindenki fáradtabb lett már, hiszen a szokásos esti éneklés népszerűsége is lecsökkent. Éjfélre teljes csönd honolt a tábor területén.

10. nap: Balatonszemes – Zamárdi – Balatonalmádi (2004.08.25.) – fagyiért megéri kerülni...

Kompozzunk vagy kerüljünk – így merült fel ez előtt a nap előtt a kérdés, a kerülés persze a Balaton megkerülésére vonatkozott. Végülis a megkerülés mellett a következő két érv szólt: 1) drága a komp, 2) Zamárdiban van egy nagyon jó olasz fagyizó. Így a kompra való költés helyett mindenkinek jutott közpénzből 4 gombóc fagyi Zamárdiban, és azt hiszem ezzel azok is megbékéltek, akiknek a tekerés eredetileg nem nagyon volt ínyükre. A táv így sem volt igazán jelentős (legalábbis a korábbi 90-ekhez és 100-okhoz mérve), 65 km-t kellett a Balaton-parti bicikliúton teljesíteni. A déli part a szokásos unalmas déli part volt: az ember Siófokig elteker anélkül, hogy észrevenné hol ér véget itt település. A változatosságot legfeljebb a kerékpárút minősége okozta: sajnos még ezen az eléggé frekventált kerékpáros körúton is hajlamosak egyszerűen a kisebb forgalmú, rosszabb minőségű utakra „küldeni” a bicikliseket. Változatosságot a domborzat sem jelentett – egészen Keneséig, ahol egy kicsit magasabbra kellett felmászni, cserébe szép kilátást kaptunk a tó csücskéből. Balatonakarattyánál őriztük a hagyományokat: ugyanannál a boltnál álltunk meg, ahol egy éve egy magánszervezésű túra folyamán egyszer már kényelmesen megreggeliztünk. Végül eljutottunk Balatonalmádiig eső nélkül, pedig már egyre rosszabb időjárással riogattak minket. Almádiban meglátogattuk a gólyatáborosokat és szállást is kaptunk tőlük. Utolsó közös esténk igazán jól alakulhatott volna, végül az időjárás is kicsit beleszólt. Túránk megkoronázásaként a vacsiért felelős „stáb”-tól még egy igazán finom vacsorát kaptunk (és micsoda saláta volt hozzá...), ezután a gólyatábor karaokéjában részt vettünk majd egy ideig konkuráltunk velük... Végül következhetett volna még egy kellemes utolsó éneklés, ha a hirtelen lezúduló óriási eső hatására nem menekültünk volna a faházakba illetve a sátrakba... Így viszont mindenki menekült, amerre látott - az eső úgy döntött: véget vet az idei Dobos-túrának.

11. nap: Balatonalmádi – Várpalota/Balatonkenese, innen vonattal Budapest (2004.08.26.) – eső nélkül nincsen Dobos-túra...

Néha felmerül a kérdés, hogy vajon felettünk is eljárt volna az idő... Miközben mi természetesnek vesszük, hogy hogyan máshogy kezdődhetne egy tábori reggel, mint egy kis furulyaszóval vagy körtemuzsikával és a Pál, Kata, Péter dallamával, a még újabb generáció már újabb technikákat vet be ezzel kapcsolatban. Legalábbis erre döbbenhettünk rá Almádiban, a gólyatáborban ébredve, ahol pontban negyed nyolckor megszólalt a Republic (igen, már megint ők...) Jó reggelt kívánok... című száma. Azért persze mi kaptunk egy kis furulyaszót is.
Sokat nem elmélkedhettünk ezen az ébresztő-dolgon, mert gyorsan realizáltuk, hogy „jó” reggelről legfeljebb Cipőék énekelnek, a valóság jóval kegyetlenebb: borús, esőre hajló idő van. Mire megreggeliztünk, összecsomagoltunk és felpakoltunk a biciklire, az eső valóban el is kezdett esni.
A tapasztalt Dobos-túrázók persze csak összekacsintottak: ez az, legalább az új nemzedék is látja, milyen esőben tekerni. Mások kevésbé voltak lelkesek, és az ilyen-olyan hazamenések, ottmaradások, kivárások és menekülések következtében kb. harminc ember vállalkozott arra, hogy a „hivatalos” Dobos-túra végeként elbiciklizzen Fehérvárra. A gyorsan „összeült” (beültünk egy faház tornácára) „válságstáb” (pár ember, akik befértek a tornácra, illetve nem éppen az egyik szobában zajló kártyapartival voltak elfoglalva) döntése alapján (Dobos szavára) vártunk valamennyit a jobb időre, aztán ha kilátástalan lett volna az időjárás kora délután is, akkor a túraterven változtatva Almádiban vonatra szálltunk volna.
Persze az időjárás nem volt ugyanolyan kilátástalan, ezért nekiindultunk. Persze alig értünk Balatonkfűzfőre, már újra eléggé esett az eső. Ekkor (még Fűzfőnél) hárman leálltunk Attila defektjével foglalkozni, és hát ez volt az utolsó pont, hogy találkoztunk a többiekkel. Ugyan később mi is nekiindultunk, megpróbáltunk dacolni az elemekkel, de sajnos kudarcot vallottunk, s ezt beismerendő betekertünk Balatonkenesére és ott ültünk vonatra. Közben SMS-üzenetekből, majd később telefonon is megtudtuk, a többiek se jártak sokkal jobban, sőt... Ők ugyanis akkor kezdtek el nagyon ázni, amikor már eltávolodtak a Balatontól, és hát arra már kevesebb a vonat. Végül az előzetes tervekkel ellentétben Várpalotáig mentek el, és ott szálltak vonatra. Így lettünk „utolsókból elsők”, hiszen a mi vonatunk jóval előbb Budapestre ért.

Sajnos túránk zárása az időjárás miatt nem alakult igazán optimálisan. Igaz, minden rosszban van valami jó, például tíz napig előtte nem panaszkodhattunk az időjárásra, mindig a megfelelő pillanatban esett; és hát még mindig jobb a túra utolsó napján elázni, amikor már karnyújtásnyira van az otthon melege, mint rögtön az első napon (igen, mi már ezt is kipróbáltuk...). Nameg legalább az új generáció is megtapasztalhatta, hogy a Dobos-túra „nemcsak móka és kacagás”, hanem helyenként igazi küzdelem a külvilággal... Egyébként pedig ismét eseményekben bővelkedő és jó hangulatú túrát zártunk, amiről minden szónál többet mond az, hogy évről évre mennyien jönnek vissza ismét. Ha minden jól megy, jövőre a Felvidéken találkozunk...