Kerékpártúra - 2001
A 2001-es erdélyi kerékpártúránk sokunk számára emlékezetes maradt. Ezt a beszámolót is sokan készítettük, egy-egy napot két-, háromfős csoport vagy egyvalaki próbált összefoglalni. Ki ilyen, ki olyan tudósítást állított össze; ki ennyit, ki annyit írt; ki így, ki úgy fogalmazott. Ezt nem akartuk egységesíteni, célunk inkább az volt, hogy ezekből a mozaikokból derüljenek ki az események. Néhány embert, fogalmat azonban célszerű a mozaikdarabok előtt bemutatni:
Több mint ötvenen vettünk részt a biciklitúrán, többségben a Fazekas Mihály Gimnázium volt és jelenlegi tanulói. Osztályunk, a (most már) 11.c (illetve 2003c) több mint húsz emberrel volt képviselve, de jelentős számban jöttek más osztályokból is, ahogy a már érettségizettek száma is nagy volt. Voltak persze “vendégek” is: testvérként a túrához csatlakozók, de Aldobolytól Marosvásárhelyig a marosvásárhelyi Bolyai Líceum testvérosztályának néhány lelkes tagja is végigtekert. A kerékpártúrát Dobos Sándornak, osztályfőnökünknek (vagy ahogy itt gyakran előfordul: Dobosnak) köszönhetjük, aki gyakran visz minket kirándulásokra. Egyik osztálytársunk apukája, Zoli bácsi is eljött velünk. Brassótól egészen a határig Elemér kísért autóval minket, míg Marosvásárhelyig a testvérosztály osztályfőnöke, Kati néni is velünk tartott. Ő a kocsiban utazott, s a vacsorák elkészítésében jelentős érdeme volt. Miklós Zoltán tanár úr (azaz MZ) biciklivel jött; ő is Marosvásárhelyen tanít.
Gyakran előfordul beszámolóinkban a Pál, Kata, Péter. Ez az egyébként szép dallam reggelenként Dobos furulyáján megszólalva nem mindig okozott nekünk örömöt, de a reggeli keléssel mindig meg kellett barátkoznunk. A magazin mixte románul annyit tesz: vegyesbolt. Számunkra az egyik legfontosabb román szókapcsolat lett, jelentése: étel, üdítő, fagyi, pihenés. A Dobos-kilométer is fogalommá vált: a Dobos-kilométer és a normál kilométer között van egy ismeretlen (1-nél nagyobb) arány, ami időben folyamatosan változik. Viszont rágalomnak bizonyult az a feltevés, hogy ez e és p között van, hiszen volt már olyan eset, amikor tartott az érték az egyhez. Végül a szintén sokszor emlegetett gitározásokról is szót kell ejteni. Egmont hozta el a gitárját a túrára, és a legtöbb este éjszakába nyúló éneklésekkel pihentük ki a nap fáradalmait. A Micimackó az első 10 nap alatt kicsit sokszor hangzott el, így az utolsó éneklések alkalmával már kihagytuk ezt a dalt.
1. nap: Budapest - Gyula (vonat), Gyula - Nagyszalonta (2001.08.14.)
Többnapi készülődés és egyhétnyi “előbiciklizés” után végre elérkezett az indulás napja. A kerékpáron és a csomagon végzett utolsó simítások végeztével irány a pályaudvar. Korai vonattal mentünk (10:10), mindenki álmosan érkezett, de a többség lelkesnek tűnt. A vonaton különböző kártyajátékokkal ütöttük el az időt. Gyulán megtekintettük a várat és Erkel Ferenc szülőházát. Átkeltünk a határon (én egy órával később, mert Sarkadon ki kellett cserélni a kerékagyamat). Nagyszalontán az Arany János Líceum impozáns épülete mögött elterülő focipályán sátoroztunk. Vacsora helyett ivóvizet hoztunk az artézi kútból. A helyiek, akiknek többsége magyar, készségesen igazított minket útba. A csapat nagy része élt a Líceum által nyújtott fürdési lehetőséggel. Este vártuk a másnapot, mikor is értünk jött a busz.
2. nap: Nagyszalonta - Nagyszeben - Brassó - Hétfalu (busz) (2001.08.15.)
Nagyszalontán Dobos korán ébresztett minket, mivel reggel kellett bepakolni a bicikliket a kamionba. A kerékpárok elrendezése nem volt egyszerű feladat; mire elkészültünk, a busz is megérkezett. Az első hajnalon a harmattól benedvesedett sátrak kiteregetése után szálltunk fel a buszra.
A kamion és a busz végső célja, Brassó ekkor még elég messze volt; így a Csonka-tornyot sem tudtuk alaposan megnézni. Az Arany János Múzeum meglátogatására ugyancsak nem jutott idő.
Ezután hosszú és kimerítő buszozás következett, ezt egy aradi reggelivel szakítottuk félbe. Déva várát és a magas hegyeket is csak a buszból pillanthattuk meg. Nagyszebenben ismét másfél órás pihenőt tartottunk. Itt mindenki saját maga gondoskodott valamilyen vacsoráról. Meglepett minket, hogy a ketchup ára negyed annyi volt, mint egy teljes pizzáé.
Folytattuk a buszutat, de egyre fáradtabbak lettünk. Sötét volt már, mikor Hétfaluba (egy Brassó melletti településre) érkeztünk, ahol a helyi magyar iskola tornatermében illetve udvarán aludtunk. Itt találkoztunk Elemérrel is, aki száguldó Daciájával kísérte végig a túra erdélyi szakaszát. Kati nénivel is itt ismerkedtünk meg; ő a marosvásárhelyi testvérosztály osztályfőnöke. Kocsin követte a túrát, és ő felügyelte a vacsorák elkészítését.
Néhányan este maffiáztak, mások a buszozás fáradalmait próbálták kipihenni, várva a sokkal kevésbé fárasztó (?!?) biciklizést.
3. nap: Hétfalu - Prázsmár - Aldoboly (2001.08.16.)
Másnap, a délelőtti program Brassó megtekintése volt. A helyi magyar iskola matematikatanára mutatta be a város nevezetességeit. Láttuk a felújításra szoruló gimnáziumot, majd különböző felekezetekhez tartozó templomokat néztünk meg. Különösen érdekes volt a szász templom, melyet 30-40 szőnyeg díszített. A tanár egyben vázolta röviden Brassó múltját.
Ezután biciklire szálltunk, és Hétfalun át Prázsmárba értünk; ott az erődtemplomot néztük meg. A szállás Aldobolyban volt, ahol Gabler Gergő ottani rokonai meleg vacsorával vártak minket. Itt ismerkedtünk meg Románia vezető üdítőitalával, a Frutti Freshsel is. Az esti közös bemutatkozást minősíthetetlen viccek mesélése követte, de amikor már ehhez is fáradtak voltunk, elmentünk aludni.
4. nap: Aldoboly - Sepsiszentgyörgy - Kézdivásárhely (2001.08.17.)
Az aldobolyi ébresztőt követően megismerkedtünk a túra további menetével. Mivel itt csatlakoztak hozzánk a marosvásárhelyi testvérosztályból is néhányan, Miklós Zoltán (azaz MZ) tanár úr vezetésével, ezért innentől kezdve MZ tanár úr vezette a csapatot, míg Dobos és Zoli bácsi a csoport végén hajtott. Azt is megtudtuk, hogy Sepsiszentgyörgyön keresztül Kézdivásárhely az aznapi cél.
Először Illyefalváig kerekeztünk el, ott a várba felmásztunk (gyalog). Innen Sepsiszentgyörgyig hajtottunk; ott a Székely Múzeumot látogattuk meg. Láthattuk, hogy a területen az ókortól kezdve milyen népek éltek, mikor mivel foglalkoztak, s a történelmi dokumentumok és tárgyak mellett a helyi népviseletek, használati tárgyak és munkaeszközök is a kiállítás részét képezték. A Múzeumot, majd a várost is elhagyva, immár Kovászna felé vitt az utunk, hiszen nem akartunk a forgalmasabb úton menni Kézdivásárhely felé. Így viszont a helyenként kátyús, máshol ragadós aszfalton kellett hajtani. Kovásznán a csoport eleje bevárta a végét, majd kiderült: nem kellett volna panaszkodni idáig az útviszonyokra. Ezt ugyanis előbb macskaköves út követte Zaboláig, ahonnan földúton kellett átmenni Gelencére. A köves-földes talajon megtudtuk, mire számíthatunk majd a Hargitán. Igaz, a gelencei templom megnézéséért megérte ez a kitérő. Közben volt, aki már Kovászna felé észrevette, hogy szakadozik a külsője (kénytelenek voltak néhányan Sepsiszentgyörgyre visszafordulni, majd a nagyobb úton továbbmenni Kézdivásárhely felé), más a földúton kapott defektet. Nem volt tehát unalmas ez a szakasz sem.
Kézdivásárhelyre már jó úton érkeztünk, és a gimnázium tornatermében kaptunk szállást. Ez volt az első olyan nap, amikor végre hallhattuk is Egmontot gitározni, és igen tekintélyes létszámú társaság gyűlt össze az udvarra az esti énekléshez. Ki előbb, ki hamarabb ment aludni; voltak, akik még éjfélkor is kint énekeltek, sőt többen kint is aludtak.
5. nap: Kézdivásárhely - Bálványos - Szent Anna-tó - Sepsibükszád (2001.08.18.)
Reggelizés után ellátogattunk a kézdivásárhelyi Céhes és Babamúzeumba. Megtudtuk, hogy minden céhnek volt céhes ládája, díszkorsója, behívótáblája és serlege. A Babamúzeumban közel ezer népi ruhába öltöztetett Zsuzsi és Andris babát láttunk.
Miután a Pusztai János bringájára visszaszereltük a jó Deore váltót, elindultunk a hegyekbe. Az út Bálványosig hosszan emelkedett, de a végén két bolt várt minket rengeteg fagylalttal. Egyeseknek nem volt elég a biciklizés, ezért gyalog felmentek a bálványosi várhoz. Két kilométeres kis kaptató után jött egy 4 km-es lejtő, majd a következő megpróbáltatás, 7 km felfelé a Szent Anna-tóhoz. Néhányan (lányok) a felfelé utat egy Chevrolettel tették meg, és néhányan (fiúk) cucc nélkül repesztettek felfelé.
A tónál rengeteg kürtős kalács várt bennünket, nagy tömeg és piszkos víz.
A Sepsibükszádra vezető út lényegesen könnyebb volt, de az elején elég rossz út várt ránk. Bükszádon nagy vödör áfonya festette mindenkinek a száját kékre.
Aznap este szalonnasütés volt, melyhez a nyársat és a tüzet a marosvásárhelyiek (testvérosztálytársaink) készítették. Hat méter mély árok nehezítette a nyársszedést. A tábortűzben Dani koszos ruhái jól égtek.
6. nap: Sepsibükszád - Csíksomlyó - Madéfalva - Csíkmadaras (2001.08.19.)
A következő reggel néhányan kint aludtak a tábortűz maradványai mellett, s szinte “porban és hamuban” ébredtek. Mások éltek azzal a lehetőséggel, hogy mielőtt még elindulnánk a Hargita felé, benn aludjanak a bükszádi művelődési házban.
Egy csoport már korábban megkezdte az utat, ők 10-re Csíksomlyóra akartak érni, vasárnap lévén a csíkomlyói misét meghallgatni. Oda is értek 10-re, csak balszerencséjükre a mise már korábban elkezdődött. A többiek kényelmesebb tempóban készülődtek, s végül délután 1 körülre értek Csíksomlyóra. Az oda vezető utat Tusnádfürdőnél emelkedő nehezítette.
A csíksomlyói templom megtekintése után hosszabban is elidőztünk itt, majd letekertünk Csíkszereda központibb részébe, ahol egy magazin mixtét letámadva megebédeltünk (ez persze lekváros és szalámis kenyeret jelentett). Már késő délután volt, mikor innen is tovább indultunk. Célunk az volt, hogy Csíkmadaras környékéig érkezzünk meg, ahol elindul a Hargitán átvezető út. Eközben már csak egyszer álltunk meg, Madéfalván, ahol a madéfalvi vérengzés emlékművét néztük meg. (1764. január 7-én a békésen alvó falut ágyútűz alá vette és mintegy 400 székely menekülőt lekaszabolt a katonaság.) Az emlékmű érdekessége, hogy a rajta található SICVLICIDIVM (Siculicidium - székely vérengzés latinul) felirat római számértékkel bíró betűi értékének összege megadja a vérengzés évszámát. Csoportunk többség matematika tagozatos (vagy az volt), így persze az I+C+V+L+I+C+I+D+I+V+M = 1+100+5+50+1+100+1+500+1+5+1000 = 1764 összeg kiszámolása általában nem okozott nehézséget. Még egy kis tekerés következett, és Csíkmadarasra érkeztünk.
Nem gondoltuk volna (úgy este 7-8 tájban), hogy ekkor jön a neheze. Pedig elindultunk azon a földúton felfelé, amin másnap a Hargitát akartuk keresztezni. Bár ez a rész csak ízelítőt adott abból, hogy másnap mi vár ránk, mégis jól esett megérkezni. Elemér a Madaras-patak mellett, az erdőben talált szállást. A patak mellettünk folyt el, nem is olyan távol voltak a Hargita csúcsai. Ez volt legszebb szállásunk, s bár ezúttal se maradt el az esti éneklés, az éjszaka megérkeztével már mindenki a másnapra gondolt. A biciklitúra egyik fénypontja (de egyértelműen legmagasabb pontja), a “Hargita-cross” következett.
7. nap: Hargita-cross - Küküllőkeményfalva - Székelyudvarhely (2001.08.20.)
A Madaras patak partján ébredtünk. Akinek kedve és/vagy bátorsága volt hozzá, a patakban megfürödhetett. A szokásos reggeli mellett forró tehéntej és házi sajt várt minket.
Felpakoltunk, és nekivágtunk a hegyeknek. Az út rossz minőségű és meredek volt, sokáig a patak völgyében vitt. A kulacsokat egy borvízforrásnál tölthettük meg. A táj gyönyörű volt, sötét fenyőerdők között haladtunk. A tetőhöz közeledve frankó áfonyásra bukkantunk. És végre felértünk. Azt hittük, már túl vagyunk a nehezén, de tévedtünk. A fékekbe kapaszkodva zötyögtünk le a völgybe. Az aszfaltútra érve a csapat kettévált. Az elszántabb fele felment egy víztározóhoz fürödni. A másik csoport Küküllőkeményfalván várta be a többieket, akik egy zivatar elől menekültek. Ebben a faluban volt a vacsora is. A helyiek nagyszerű csirkepaprikással vártak. A desszert a keményfalvi fagylaltgyár ajándéka volt. Vacsora után begurultunk Székelyudvarhelyre, és egy iskola tornatermében aludtunk.
8. nap: Székelyudvarhely - Farkaslaka - Korond - Parajd (2001.08.21.)
Székelyudvarhelyen a reggeli program városnézés volt, felmentünk a várba és lenéztünk a városra. Megtudtuk, hogy Székelyudvarhely az egyetlen olyan város, ahol a lakosság túlnyomó többsége (több mint 95 százaléka) magyar, s láthattuk is, hogy itt minden felirat magyarul van.
Kulacstöltés után - már délután - elindultunk Parajd felé. Ez mindössze 30-40 kilométert jelentett, így mindenki könnyű napra számított. Ezért a csapat elején MZ tanár úr "pihenőnap" felkiáltással 9-es átlagsebességet produkált, ami fárasztóbbá tette az utat, mintha normális tempóban mentünk volna. Nagy nehezen elvergődtük Farkaslakáig, ahol megtekintettük a Tamási Áron-emlékművet. Innen már mindenki mehetett volna saját tempójában, de ekkor egy hegy nehezítette utunkat. Ezután Korondra értünk, ahol egy fazekasműhelyt is meglátogattunk. Végignéztük a korondi mesterek és árusok bódéit, volt, aki szalmakalappal szerelte föl magát.
Délután 6-kor érkeztünk Parajdra, ahol egy iskolában (vagy mellette sátorban) aludtunk. Este a marosvásárhelyi testvérosztály tagjai csodálatos tábortüzet varázsoltak nekünk.
9. nap: Parajd - Szováta - Marosvásárhely (2001.08.22.)
A reggeli korai kelést követően Parajd központjába bicikliztünk. Innen busz vitte le a társaságot a város nevezetes sóbányájába. Meglepetésünkre a sóbányában szinte igazi “vidámparkot” találtunk. Következő állomásunk Szováta volt. Itt egy fővel megfogyatkoztunk, mert testvérosztályunk egyik tagja hazaért. Ezt követően a Nyárád völgyében hegymenet majd hosszú lejtő jött, ahol a csapat egyik tagját kisebb baleset érte. Innen szinte megállás nélkül 40 kilométert tekerve a végállomásra, Marosvásárhelyre értünk. A Bolyai Líceumban szálltunk meg. Finom vacsora után, de ezúttal gitáros éneklés nélkül tértünk nyugovóra.
10. nap: Marosvásárhelyi pihenőnap, Marosvásárhely - Szék (busszal) (2001.08.23.)
Ezen a napon lustálkodhattunk egy kicsit. Kilenckor keltünk a Pál, Kata, Péter dallamára. A reggeli a szokásos lekváros vagy szalámis kenyér volt. Evés után előkészítettük a bicikliket, mivel egy teherautó már dél körül elvitte a járgányokat Székre. Miközben a felnőttek a bepakolást végezték, a társaság két részre oszlott, hiszen a testvérosztály tagjai két csoportban vezettek minket körbe Marosvásárhelyen. Felváltva néztük meg a Tükörtermet a Kultúrpalotában és a Teleki-tékát, ahol megtekinthettük a magyar könyvnyomtatás legelső darabjait, különböző Biblia-fordításokat és a két Bolyairól szóló kiállítást. A Tükörteremben pedig meghallgathattuk a város történetét, a palota leírását. Délután összepakoltuk a holmikat, és busszal mi is elindultunk. A buszon jó volt a hangulat, énekeltünk, néhányan kártyáztak. Útközben a marosvásárhelyi kísérőtanárunk beszélt a környék érdekességeiről. Nagy szerencsénkre az egész túra folyamán csak akkor volt napközben eső, amikor a buszban ültünk. Igaz, ezt azok ketten bánták, akik vállalták a Marosvásárhely-Szék táv lebiciklizését is. Este 8 körül érkeztünk meg Székre. Vacsora után nem sokkal lefeküdtünk, és felkészültünk a következő napra.
11. nap: Szék - Dés - Nagyilonda - agyagbánya (2001.08.24.)
Augusztus 24-én reggel a széki általános iskola tornatermében ébredtünk. Kint nagy köd volt, ám mire a “Pál, Kata, Péter” megszólalt s a megkent vajas kenyerek és az álmos emberek egymásra találtak, az idő kitisztult.
Az sem volt véletlen, hogy éppen ezt a napot töltöttük itt. Igazából a túra előtt (és közben) szinte az volt az egyedüli biztos pont, hogy augusztus 24-én Széken szeretnénk lenni, hiszen a falu lakosai minden évben Bertalan napján búcsúval emlékeznek a tatár betörésre és felelevenítik Istennek tett fogadalmukat. Az ünnepnapon böjtölnek, és két istentiszteletet tartanak; ezeken mi is részt vettünk. A búcsúban néhányan a helyi népviselettel ismerkedtek meg, mások ekkor már a szálláshelyen a pikk dámát próbálták elpasszolni.
Kora délután volt már, mikor folytattuk utunkat. Bár Széken még földúton fölfele kellett menni, ezt a szakaszt már jobb út és enyhe lejtő követte. Könnyedén gurultunk Dés felé, majd onnan tovább Nagyilondára. Szinte észre se vettük, ahogy egy délután letekertük a 75 kilométert, 24-25 km/h-s átlagsebességgel repesztettünk.
Mire Ilondára értünk, Elemér már megkereste szálláshelyünket, ezúttal egy agyagbányánál vertünk sátrat. Mondjuk az, hogy vertük, túlzás, hiszen az agyagtalajba nem lehetett a cölöpöket beverni. Később a helyi ifjúság képviselői is megjelentek, ezért éjszakára őrséget kellett szervezni.
Este megünnepeltük Herczegh Attila, Horváth Gyuri és Kovács Andi születésnapját; Attila aznap, Gyuri hazaérkezésünk napján (26-án), Andi a biciklitúra után nem sokkal ünnepelt. Még a speciális tábori körülmények között is sikerült egy tortát készíteni számukra. Éjfél körül egyesek még az őrségre készültek, mások inkább a pihenést választották: Dobos sejtelmesen csak annyit árult el, másnap háromjegyű számú kilométert teszünk majd meg.
12. nap: Agyagbánya - Szatmárnémeti - Ököritófülpös (2001.08.25.)
A reggeli korai kelést értettük, hiszen tudtuk, a következő éjszakát már Magyarországon szeretnénk tölteni. Ehhez pedig háromjegyű számú kilométert kell letekerni. Gyors reggeli után el is indultunk a bányától felfele.
Bár ezt követően lejtett is az út, de utána megint meg kellett mászni egy emelkedőt. A Szent Anna-tó és a Hargita után persze nem volt már olyan magas, mégis, az utolsó hegyen se volt egyszerű túljutni. Miután felértünk, hosszú lejtő következett, veszélyes, kanyargó utakkal. Az előző este születésnapját ünneplő Attila el is esett, ám szerencsére sem neki, sem biciklijének nem lett komolyabb baja. Már negyven kilométert jöttünk, amikor letértünk a Nagybánya felé menő főútról, hogy a Szamos völgyében Szatmárnémeti felé vegyük az irányt. Kis szünet után (amit kártyázással és mérhetetlenül sok jégkrém elfogyasztásával töltöttünk) mentünk tovább. A Szamos völgyében menő út monoton volt, szél is fújt, úgy tűnt, sose ér véget. Kilencven kilométer megtétele után értünk Szatmárnémetibe, ahol elköszöntünk Elemértől, és egyúttal megköszöntük segítségét. Csengersimánál léptünk be Magyarországra, ahol kihasználtuk az időzóna-váltásból adódó előnyt, és (román idő szerint) fél nyolckor Dobos azt mondta, hogy néhány gyors ember menjen előre, és abban a faluban alszunk majd, ahova az elsők (magyar idő szerint) fél nyolcra elérnek. Miközben már Magyarországon, jó úton tekertünk, gyönyörű naplementét láthattunk végig, amíg jöttünk.
Közel 130 kilométert tettünk meg egy nap alatt, ez volt a túra magasan leghosszabb távja. Mivel az élcsoport Ökörítófülpösre ért az adott időre, ezért ott aludtunk, egy rehabilitációs táborban (néhányan az aznapi és korábbi tekerés miatt tényleg úgy érezték, hogy szükségük van rehabilitációra). A 12 napon keresztül csak egyszer, Marosvásárhelyen tapasztalt melegvíz-szolgáltatást élveztük... volna, ha mindenkinek jutott volna a melegvízből. A vacsora után volt éneklés, de nem tartott olyan sokáig - mindenki tisztában volt azzal, ha délután Nyíregyházán vonatra szeretnénk szállni, másnap is korán kell kelni.
13. nap: Ökörítófülpös - Nyírbátor - Nyíregyháza, Nyíregyháza - Budapest (vonat)
Pál, Kata, Péter - utoljára. Igen ám, de ez után az utolsó Pál, Kata, Péter után az ember nem hitt a szemének, ha az órájára nézett. 5:50, hát lehetséges ez?!? Kiderült, hogy nagyon is lehetséges, sőt, ha el akarjuk érni a két óra után induló vonatot Nyíregyházán, akkor nincs is más választásunk. Megbarátkoztunk a gondolattal, hogy indulni kell; gyorsan összepakoltunk, majd biciklire szálltunk.
A faluban sikerült boltot találni (vasárnap reggel volt), így nem kellett éhgyomorral biciklizni Mátészalkáig. Az utolsó tábori körülmények között elfogyasztott reggeli - mindenki hitetlenül ismételte: holnap reggeltől már tányérra tesszük a kenyeret, na ne már?! A reggeli napsütés melegített már minket, mikor elindultunk, hogy túránk utolsó kilométereit is legyűrjük. Mátészalkán csak átkerekeztünk, komolyabb megállót csak fél úton, Nyírbátorban tartottunk. Itt végre ihattunk a régi jó, kék színű magyar kutakból, amik jelenlétét két hétig hiányoltuk. Amikor újból kerékpáron voltunk, már nem véletlenül éreztük, hogy célegyenesben vagyunk. A Nyírbátor-Nyíregyháza útra kanyarodtunk ugyanis, ahol a kilométerkövek a Nyíregyházától való távolságot mutatták, azaz egy az egyben a túrából hátra lévő kilométereket. Még egyszer megálltunk az igen csak monoton úton; egy kis szilvázás következett, majd 10-9-8-7-6-5-4-3-2-1 és Nyíregyháza. A pályaudvarra végül mindenki rátalált időben, így semmi sem akadályozott meg minket abban, hogy a tervezett időben, a tervezett napon vonatra szálljunk. Igaz abba is belegondoltunk, hogy igencsak szükségünk volt a határon az óraátállításból nyert +1 órára, hiszen vagy nagyon álmosak lettünk volna (még ennél is egy órával kevesebb alvással), vagy nem érkeztünk volna időben Nyíregyházára.
A vonaton az utolsó közös éneklésre, és az utolsó pikkdámázásokra került sor; s bár tudtuk, kártyázni egyedül nem igazán lehet, és másnaptól Egmont se fog gitározni nekünk, de az idei kerékpártúra dallamai örökre megmaradnak számunkra.