Kerékpártúra - 2002

2002-ben is folytattuk hagyományos kerékpártúráink sorozatát. Az erdélyi, "nagyszabású" túrát követően, idén Magyarország határain belül maradtunk, a túra ideje "csak" egy hétre korlátozódott és a létszám is "csak" 40-45 volt (tavaly több mint ötvenen vágtunk neki a majdnem két hetes erdélyi túrának). Idén is lényegében a társaság felét jelentette a Fazekas Gimnázium 2003c osztálya, a másik felét régi és volt fazekasosok, barátok, ismerősök, üzletfelek tették ki. Idén Dobos Sándor volt az egyetlen felnőtt kísérőnk, pedig a túra előtt több tanár részvétele is be lett harangozva (hogy szó szerint idézzük a beharangozót: "tanarak" érkezésére készültünk fel). A Pál, Kata, Péter mint örökzöld ébresztési dallam immár nélkülözhetetlen kelléke egy ilyen túrának, idén viszont a magazin mixte helyett az élelmiszerboltokat és kék kutakat támadtuk le. Meglepetést legfeljebb az okozott, hogy a kisvendéglő és a büfé szavak is általában a kocsma szinonimájául szolgáltak, így ételt hiába reméltünk. Így hát gyakran a pizzéria maradt... A gitár idén is fontos tartozék lett: sajnos ezúttal viszont a gitárzene helyett a fő kérdés a hangszer cipelésének beosztására szorítkozott (idén nem volt autóskísérőnk), a túra végére el is tört Egmont gitárja.

1. nap: Budapest - Vác - Verőce (2002.08.12) avagy egy kis eső nem fog minket elijeszteni

A szerencsések hétfő reggel Budapesten gyönyörű napsütésre ébredtek. Ezt a képet kellett memorizálni sokáig, mivel Balassagyarmatig aztán nem is találkoztunk napfénnyel. Mire mindenki legyűrte a budapesti forgalmi káoszt, és megérkezett az Újpest Városkapunál tartott találkozási helyhez, már az ég is beborult. Vártuk, vártuk az esőt egy darabig, aztán elindultunk. Alig értünk ki a város határáig, amikor persze elkezdett esni. Ekkor egy autópálya-felüljáró alatt húztuk meg magunkat, de utána tudatosult bennünk, hogy egy darabig ez nem fog elállni, ezért elindultunk. Egy dunakeszi benzinkútig jutottunk (kb. 10 perc biciklizés), ekkor úgy döntöttünk, most túlságosan esik. Mire a boltban az összes újságot elolvastuk és a boltosok is már elegendően dühösek lettek ránk, az eső is alábbhagyott. Ekkor ismét nekivágtunk, majd Gödnél ért újabb felhőszakadás minket. Egy cserépkályha-kereskedés eresze alatt történő várakozást követően legközelebb Vácott álltunk meg, ahol ezúttal a nevezetességek megtekintése helyett egy benzinkútnál végrehajtottuk az első szereléseket. Az eső persze kitartóan esett, így érkeztünk Verőcére is, ahol a helyi iskola tornatermében aludhattunk. Mások inkább vonattal tették meg a Budapest-Verőce utat. Mi viszont szétázott ruháinkat kezdhettük szárítani, ekkor már az eső is elállt. Közös vacsora egy étteremben, néhány pikkdáma-parti, aztán a legtöbben úgy döntünk: már eléggé fáradtak vagyunk.

2. nap: Verőce - Szob - Balassagyarmat (2002.08.13.) avagy 90 kilométer biciklizés de csak a fele esőben

A nap azért nem sütött reggelizés közben, az túlzás lett volna, de legalább nem esett. Ideje volt hát elindulni. A Duna-parton egyébként gyönyörű úton haladtunk Szobig, most a szél és az esőre hajló idő miatt kevésbé tudtuk élvezni. Az Ipoly völgyében folytattuk utunkat, és kora délután már jó 40 kilométernél jártunk, amikor Vámosmikolára értünk, és rákezdett az eső. Kicsit megdobtuk a helyi bolt forgalmát, és beálltunk a buszmegállóba. Előtte egyébként Nagybörzsönybe lehetett volna kitérőt tenni, de az esős időben a +10 kilométerre és az ezzel járó emelkedőre kevesen vállalkoztak.

Balassagyarmat még messze volt, ezért a rossz idő ellenére tovább indultunk. Az Ipoly mellett menő utunk sárral volt tele, mások inkább a Kemencén (és így emelkedőn is) keresztül menő utat választották. Ők újra megkóstolhatták a már az egyik régebbi osztálykirándulásunkon megismert kemencei kürtőskalácsot. Késő délutánra az eső elállt, Balassagyarmatra érkezve már a 90. kilométernél tartottunk. Ismét tornacsarnok lett a szállásunk, megemlítendő, hogy az egyik legjobb ilyen jellegű szállás; igaz, a Verőcén még nyomokban meglelt melegvíz-szolgáltatás itt teljesen hiányzott. "Balassagyarmat nagy város, mindenki föltalálja magát, a vacsorát oldjuk meg egyénileg" - szólt Dobos, mégis lényegében a teljes társaság ugyanabba a pizzériába ment, ahol az egyetlen kiszolgálólány életét - aki egyesével hordta kifele a pizzákat - alaposan megnehezítettük.

3. nap: Balassagyarmat - Szécsény - Salgótarján (2002.08.14.) avagy Várj, míg kisüt majd a nap

Pál, Kata, Péter - szólt a "szigorú" furulyadallam a gyarmati tornateremben is reggel. Mire elindultunk volna, "szerencsére" elkezdett esni az eső. Végülis tényleg szerencse: jobb, mintha 2 km után kezdett volna rá, mert így tovább maradtunk a tornateremben. Az eső még délelőtt elállt, és a túra folyamán először tapasztalt napsütésben tekerhettünk el Szécsényig. Itt a kastélybeli múzeum megtekintése után ismét biciklire szálltunk, és nem sejtettük, hogy túránk egyik legnehezebb szakasza kezdődik. Lehetett volna Tarján fele a főúton is menni, ehelyett kerülőt választottunk Litke felé. Már úton voltunk, amikor ismét erős záporba kerültünk, amiből megint hosszabb eső lett. A kanyont még megnéztük az út mellett, de Ipolytarnócra már nem tekertünk be az ősember lábnyomainak felkutatására. (Akik betekertek, azok rosszul jártak: nem elég, hogy esőben kellett plusz kilométereket tekerni, de a múzeum is zárva volt.)

Ugyan elállt az eső, de Salgótarján előtt meredek emelkedő nehezítette utunkat, és csak ennek legyőzése után gurulhattunk be a nógrádi megyeszékhelyre. A tarjáni kempingben nem voltunk szívesen látott vendégek: kezdett sötétedni, a vezetőnk meg sehol. Dobos valahol Litke előtt volt Nagy Gergő tengelytöréses biciklijével, közben Attila balesetéről is szereztünk információkat hallomásból. Végül Lajkó Eszter évfolyamtársa (aki a szállás elintézésében is segédkezett - ő Tarjánban lakik) segített kocsival előbb legalább hideg vacsorát beszerezni, majd egy tartalék kereket elvinni Litkére Gergő számára. Este 10 is elmúlt, amikor Cusék megérkeztek a kórházból: tőlük tudtuk meg, hogy Attilának pár kisebb horzsoláson kívül nem lett semmi baja, de úgy döntött, inkább nem folytatja a túrát. Dobosék csak 11 után érkeztek meg. Bár a Koplárovics góljával kivívott 1-0-ás győzelemnek legalább örülni tudtunk, de nekünk ez az este nem a Zalaegerszeg - Manchester United meccsről szólt...

4. nap: Salgótarján - Somoskőújfalu - Ózd (2002.08.15.) avagy az esti kalandok folytatódnak

Az előző estét nehéz volt kipihenni (a salgótarjáni kemping háromágyas szobáiban négy-öten voltunk szobánként, ráadásul a szobákban a három ágyon kívül sok hely nem volt, így néhányan inkább a társalgót választották, mások a "három ágyon négyen" felettébb kényelmes elrendezést próbálták ki), Dobos pedig reggel a kórházba ment be, illetve Gergő biciklijével is volt dolga. Nem is csoda, hogy a 8 óra körüli ébresztő ezúttal 10 órára lett halasztva, Dobos furulyája helyett ezúttal énekelve hallhattuk a Pál, Kata, Pétert Lippner Gábor előadásában. Reggeli és csomagolás után fél tizenkettő körül kezdtünk a biciklire felpakolni, apró szépséghiba, hogy 11 tájban jelezte nekünk a kempinges néni, hogy már 10 órakor el kellett volna hagynunk a szobákat. A kempinges nénivel egyébként is összetűzésbe kerültünk, hiszen egy elveszett paplanbetétet is keresett rajtunk, de miután bebizonyosodott, hogy senki se tette fel a biciklijére plusz nehezéknek, erről a témáról leszállt. Dobos viszont nem ment szó nélkül el a "körülmények mellett", és a búcsú helyett arra hívta fel a figyelmet, hogy a kemping áraiért cserébe igényesebb szolgáltatást is nyújthatnának. Igaz, ami igaz: a szobák lepusztultak, takarítatlanok voltak, az ágyneműk szakadtak; a vizes blokkról nem is beszélve, ami igazi csemege lehetne a helyi ÁNTSZ-nek. De legalább melegvíz volt...

Dél körül indultunk ragyogó időben, napsütésben Somoskő felé, és néhány kilométer megtétele után Somoskőújfalunál megálltunk. A várat tekintettük volna meg, amennyiben a Szlovákiához tartozó látványosságba magyar állampolgárokat is felengednének, így viszont csak lentről csodálhattuk meg az egykori vár romjait. (Néhányan egy bicikliszerelés miatt később értek föl, és a határőrök távollétében feljebb merészkedtek.)

Délután volt már, amikor elindultunk: egy rövid szakaszt földúton tettünk meg; ekkor főleg a saras tócsákat próbáltuk kikerülni. Zabar felé már aszfaltúton tekertünk: nagy lejtők következtek - kínos, ha az ember ilyenkor jön rá, hogy a fékével problémák vannak (a beszámoló szerzőjével ez történt, de végül problémamentesen teljesítette az útvonalat). Zabar után Ózdra érkeztünk, ahol jó szokásunk szerint egy boltnál megálltunk. Eközben Dobos a szállás ügyében intézkedett, majd hamarosan visszatért a hírrel: az Ózdi Kohász SE sporttelepén aludhattunk. Nem túl messze a focipályától, a - sajnos zárt - tekecsarnokot is tartalmazó épület mellett vertük fel sátrainkat, miközben az eső is elkezdett esni egy ideig. Közös vacsora ezen a napon se volt, néhányan ismét pizzéria után néztek, mások a pálya büféjét választották. Néhányan viszont még sötétedéskor sem érkeztek meg. Sőt: megtudtuk, hogy Norbi defektje miatt (a külső is tönkrement) megint szükség van egy kerékre. Önkéntes híján Egmont vállalkozott a kerékkel való visszabiciklizésre. A szerelést követően, elegendő lámpa nélkül ismét kalandossá sikeredett az esti különítmény útja; ezúttal szerencsére probléma nélkül érkeztek meg 10 óra után Ózdra. Azon már meg se lepődtünk, hogy ezen az este az egész városban nem volt melegvíz; a sportpályához tartozó épületben a hideg vizes zuhanyt így is sokan igénybe vették.

5. nap: Ózd - Putnok - Aggtelek (2002.08.16.) avagy sötétben minden biciklis fekete

Ózdról reggelit követően indult útnak a biciklis csapat. Tízen később ültünk nyeregbe, mert az ózdi kerékpár-boltból Norbinak új külsőre, nekem új fékpofára volt szükségem. Mivel a csoport többi tagjával ezt követően csak késő este találkoztunk, így itt a mi külön utunkról tudok beszámolni.

Bár térkép több is volt nálunk, a városból egy útbaigazítás nyomán értünk ki (hogy elkerüljük a főutat, nem a legrövidebb úton mentünk Putnokra). Már kezdetben is gyanúsak voltak a "Szilvásvárad" irányába mutató táblák, igazán akkor vettük észre, hogy baj van, amikor több kilométeren keresztül meredeken fölfele vezetett az út. Ekkor már térképes egyeztetés után észrevettük, hogy rossz irányba tartunk, de mielőtt felértünk volna a Bükk-fennsíkra, lekanyarodtunk az útról (így legalább kellemes lejtők következtek). Fagyizás után (mire nem jó egy eltévedés) Borsodbóta felé vettük az irányt; arra, amerre elvileg a többiek is mentek (mint később kiderült, gyakorlatilag ők végül egy rövidebb utat választottak). A Bóta előtti lejtőn azonban Szabó Laci már csak úgy tudott megállni, hogy az árokba hajtott: neki nem lett baja (szinte teljesen lefékezett már esés előtt), az első kereke viszont teljesen elferdült. Szerencsére épp nálunk (azaz az összes "esti kirándulásban" részt vevő Andrássy Zoli - Földényi Tomi párosnál) volt az a kerék, amit Nagy Gergő biciklijéből szedtek ki, és aminek a felnije ép volt, csak a tengellyel volt probléma (lásd 3. nap). Így hát következett a szerelés: a Laci kerekének küllőit és agyát (nem a Laci agyát!) átszerelték erre a kerékre... Délután 4 után indultunk tovább, immár sejtve, hogy ezúttal sem marad el a sötétben való biciklizés. Putnokra érve óriási záporba kerültünk, így a vasútállomáson húzódtunk meg, amíg tovább állt az eső. Egy élelmiszerboltnál még pihenőt tartottunk, majd már 7 után indultunk tovább.

Kelemérre a Szörnyű-völgyön keresztül vezet az út: az útikönyv szerint esős időben a környékről "becsatlakozó földutakról sáros víz folyhat az útra" - ezt is megtapasztaltuk. A falu előtti dombon átkeltünk, majd a Tompa Mihály emlékház mellett haladtunk el. Kelemérről kiérve Lajkó Miki defektje miatt álltunk le újból szerelni. Ezután már sötétben folytattuk utunkat: még kb. 15 km volt hátra Aggtelekig. Így sajnos azt se láthattuk, hogy milyen táj tárul elénk, amikor a karsztvidékre érkezünk; illetőleg azt is csak éreztük, de nem láttuk, hogy milyen emelkedőket kell megmászni. 10 óra tájban érkeztünk Aggtelekre, ahol a kempingben lettünk elszállásolva: néhányan sátorban, egyesek szobákban, mások faházakban: a kétszer két ágyas faházak mindegyikébe 8 ember jutott. (Ezzel a kombinált megoldással próbáltuk optimalizálni a költségeket, mert a sátrak után sátranként és személyenként is kellett fizetni, míg a faházért nem kell többet fizetni akkor se, ha kétszer annyi embert tuszkolunk be). Az túlzás, hogy kényelmesen fértünk el négyen a két összetolt ágyon keresztbe: mindenesetre, ha az ember arra ébredt, hogy két ember közé be van szorítva, rájött, hogy most inkább mégsincs kedve megmozdulni...

A kemping mellett az Andi ismerősei által működtetett büfében viszont kedvezményt kaptunk, ráadásul késő este is meg tudtunk vacsorázni. Itt hallottuk, hogy a többieknek se volt eseménytelen a nap: Igornak nemcsak újabb defektje lett, hanem biciklijéhez pedálért is vissza kellett menniük Ózdra, ráadásul ők utána Eger felé indultak el...

6. nap: Aggtelek - Jósvafő - Szalonna (2002.08.17.) avagy pihenőnap barlangászással és minimális biciklizéssel

A faházban ébredni se volt persze kellemes, főleg arra, hogy gyorsan össze kell pakolni, és reggelizni már a barlangbejáratnál fogunk. "Végülis pihenőnap van" - gondolta az ember, de aztán megadta magát, és nekikezdett a pakolásnak.

Reggeli előtt és után a Baradla-barlangba az aggteleki bejáraton keresztül mentünk be, és egy órás túrát tettünk a barlangban. Hallottunk a cseppkövek keletkezéséről, megtudtuk, hogy a barlangba egész évben 10 fok van, s megismertük a különböző kövek fantázianevét is. Bár tudtuk, hogy a barlangászoknak is szükségük van tájékozódási pontokra, mégis ezeket a fantázianeveket néhol erőltetettnek éreztük (főképp a búsuló juhászokat és az aradi vértanúk emlékoszlopait, na meg azt se szerettük, amikor kolbásszal meg sonkával "viccelődött" útikalauzunk; mondtuk is, hogy úriember reggeli előtt kajával nem viccel). A "hangversenyteremben" tényleg jó volt az akusztika; a zene és a fényhatások együtt viszont kissé giccsesre sikerültek, ráadásul furcsálltuk azt is, hogy egyesek esküvői szertartásukat is itt a barlang mélyében tartják. Felszínre érve befejeztük a reggelinket, majd néhány kilométert tekerve a barlang jósvafői részéhez érkeztünk (közben közvetlenül Aggtelek után átmásztunk az egyetlen emelkedőn, innentől végig lejtett az út). Jósvafőről busszal vittek minket a barlangbejárathoz, majd 2 órás túrát tettünk a Baradla-barlangban. A fantázianeveken és a hangversenytermen már nem lepődtünk meg (itt is felbukkant néhány búsuló juhász), viszont a kétórás túra végére kezdtünk fázni a 10 fokos barlangban. A biciklikhez érkeztünk ki, és rövid ebéd (májkrémes + lekváros kenyér) után Szalonna felé bicikliztünk tovább.

Ez a nap volt a pihenőnap: biciklizés szempontjából egyáltalán nem volt kimerítő; 20 kilométernél alig többet tettünk meg, és Jósvafő után végig lejtett az út. Így egész korán érkeztünk Szalonnára, és ezúttal senkinek se kellett sötétben érkeznie. A szalonnai templom megtekintése után (először a túrán) közös (nem éttermi) vacsora következett, a tészta megfőzésében a helyiek is segédkeztek. A focipálya mellett vertünk sátrat; faházak, kempingek és tornatermek után ez volt az első nomád sátorhelyünk. Ráadásul a napot tábortűz és éneklés zárta (már gitár nélkül), és mivel egész nap szép idő volt, elégedetten térhettünk aludni.

7. nap: Szalonna - Szemere - Gönc (2002.08.18.) avagy kerékpárral a határ mellett, közvetlenül

Szalonnán szép, napos időre (na meg a Pál, Kata, Péterre...) ébredtünk. Pár embertől még itt búcsút vettünk, hiszen vagy másfele vagy Miskolcon keresztül haza indultak. Reggeli és csomagolás után a megmaradt csapat Gönc fele vágott neki az útnak - ekkor már egy kis különítmény Igor vezetésével úton volt, hiszen Igorék egyik ismerősének kertjében aludhattunk, ám a kert átvételéhez neki már hamarabb Göncre kellett érkeznie (és a különítmény a vacsora előkészítésével is meg lett bízva).

Mi kényelmes tempóban tekertünk el a Rakaca-víztározó mellett, Meszesen a nagy meglepetésünkre vasárnap is nyitva tartó boltba is betértünk. Ezután gyönyörű tájon, a Rakaca patak völgyében vitt utunk, szépséghibát csak az igen szegényes falvakon való áthaladás jelentett. Krasznokvajdán egy fagyizás erejéig álltunk meg, majd miután megtudtuk, hogy a Szemerére átmenő földút a sok eső után nem igazán járható, inkább a határ mellett menő kerülőutat választottuk. Ugyan folyamatosan emelkedők és lejtők nehezítették a biciklizést, de jó minőségű, szép úton haladtunk közvetlenül a magyar-szlovák államhatár mellett. Szemerén pihentünk, itt furcsa eső ért minket: úgy kezdett el esni, hogy jóformán felhő sem volt felettünk - természetesen nem is akadályozott minket sokáig a gyors zápor. Egy Family Frost-os jégkrémes kocsi "letámadását" követően bicikliztünk tovább, és Hernádvécse után a 3-as útra értünk ki.

Ekkor már 50 kilométer fölött jártunk, és kb. egy újabb tízest tettünk meg a forgalmas főúton. Hidasnémetinél Gönc felé kanyarodtunk, a város előtt még egy emelkedőre kellett felmászni, de így is kellemes időben, kora este, világosban érkezett meg a csapat vége (Dobossal együtt) Göncre. Az élcsapat munkájának köszönhetően a vacsorakészítés már nagyban folyt érkezésünkkor, de maradt időnk a közös étkezés előtt meglátogatni a helyi cukrászdát is.

Vacsora (paprikás krumpli) után a gönci templom bejáratához sétáltunk, ahol Károli Gáspárra, a falu egykori lelkészére is emlékeztünk. Itt került sor a szokásos csoportképek készítésére is, és Dobos is itt mondta el a túrát lezáró néhány mondatát. A táborhelyre (a kertbe) visszatérve tábortűzzel és énekléssel fejeztük be utolsó közös esténket.

8. nap: Gönc - Pálháza - Sátoraljaújhely (2002.08.19.) avagy kellemes biciklizés szép időben, így is lehet...

Az már szinte hagyomány, hogy az utolsó reggel jó korán kell kelnünk, ezúttal azonban (a tavalyi hat óra előtti ébresztővel szemben) csupán negyed hétkor szólalt meg Dobos furulyáján a Pál, Kata, Péter. Gyors csomagolás után Gönc központjába tekertünk, ahol a parkban (egy ABC közelében megreggeliztünk.
Ezután a csapat ismét több részre szakadt: néhányan úgy döntöttek, ők nyugodtan összepakolnak, és Göncről vonattal hazamennek, míg a többség Sátoraljaújhely felé folytatta útját. Egmonték szervezésében néhányan Sátoraljaújhelyig velünk jöttek, de ott nem szálltak vonatra, hanem Sárospatakig mentek tovább, ahol még egy napig maradtak, és megtekintették a Jézus Krisztus szupersztár rockopera ünnepi előadását.

Miután nagyjából eldőlt, hogy ki "merre, meddig" megy, biciklire szálltunk, és folyamatos, de egyáltalán nem durva emelkedőn tekertünk Telkibánya fele. A faluból kiérve a csúcsra kapaszkodtunk fel (a monda szerint Szép Ilonka sírja is itt található), a csúcsot követően már folyamatosan lejtett az út, így szinte begurultunk Pálházára, ahol megálltunk pihenni, dinnyézni. Kettőkor indult Sátoraljaújhelyről a vonat és még délelőtt volt, így bőven időben voltunk.

Szerencsére az utolsó napon már semmilyen technikai probléma nem gátolta haladásunkat, nem kellett szerelni sem, e helyett szép időben kellemesen lejtő úton érkeztünk Sátoraljaújhelyre. Itt volt időnk még az éppen zajló néptánc-fesztiválba is belenézni, na meg az utolsó lekváros és májkrémes kenyereket elfogyasztani. ("Hogy fog hiányozni holnaptól ez a sok ember és ez a sokfajta lekvár...")

Az állomásra azok is kikísértek minket, akik Sárospatak felé folytatták útjukat. Az átlagosnál kevesebb biciklit kényelmesen pakoltuk fel a vonatra, majd elindultunk. Nagy meglepetésünkre Szerencsen azok is erre a vonatra szálltak föl, akiktől reggel Göncön elbúcsúztunk. A vonaton a legtöbben kártyáztak, nekünk volt időnk újságot olvasni (miközben az egész biciklitúrát megjárt Pilóta kekszemet ettük): itt tudtunk meg részleteket a Közép-Európát sújtó árvízhelyzetről. Miután az ember döbbenten olvasott Drezdáról, Prágáról vagy arról, hogy az az út, ahol egy hete biciklivel nyugodtan átjöttünk, víz alatt van (kettes út, Sződliget), na meg a pesti árvízről és az elmaradt tűzijátékról, arra is gondolhattunk, hogy az első napok esőzései ellenére egész jól megúsztuk ezt az egy hetet. Az biztos, hogy idei túránk is bővelkedett emlékezetes pillanatokban, reméljük jövőre ismét találkozunk...