Útmutató


Az interneten fellelhető akkordozott dalszövegek általában a szöveg fölött tüntetik fel az akkordokat. Ezt a jelölésmódot én nem szeretem, így elsőre talán szokatlan módon mást választottam: az akkordok jobb oldalon szerepelnek, a szövegtől elkülönítve.

A „hagyományos” jelölés (akkordok a szöveg fölött) esetén általában nem áll össze számomra a dal zenei szerkezete, nehezen átlátható az akkordok logikája, így nehezen is tudom őket megjegyezni, vagy éppenséggel nehezebben tudom őket lelesni a papírról akkordozás közben.

Az általam választott jelölés nem tükrözi, hogy pontosan mely szótagra is kell akkordot választani. Ezt azért nem tartom gondnak, mivel sosem adott szótagra kell akkordot váltani, hanem az akkordváltás idejére kell a szöveggel az adott szótaghoz érkezni. Magyarul az éneknek kell a gitárhoz igazodnia. Ha a gitáros próbál az énekesekhez igazodni, az rég rossz. Arra meg lehet számítani, hogy a gitáros és az éneklő közönség nem elhanyagolható része is nagyjából ismeri a dalt, ha ez nem így van, akkor úgyis célszerű a következő nótára ugrani. Ennek a daloskönyvnek a jelölésével a gitáros könnyen átláthatja a játszandó akkordokat, és a szöveg hozzáéneklésével, ha páran ismerik a dalt, nem adódhat probléma.

Az akkordok tehát a zene logikájához igazodnak, nem a szöveg soraihoz. Ez kellemetlen mellékhatásként bizonyos daloknál (pl. Fekete pillangó, Seasons In The Sun és még sok más) azt vonja maga után, hogy egy-egy akkord nem a hozzá tartozó kezdő szótagnak megfelelő sorba kerül. Remélem, ez sehol sem okoz zavart.

Az akkordok közt használt jelölések az alábbiak:

am – a-moll akkord. Én ilyen redundánsan szeretem: kisbetű, és utána m betűcske.

B – Magyar B-dúr akkord, ezt az angolok Bb-nek hívják.

H – Magyar H-dúr akkord, ezt az angolok B-nek hívják.

C/GC akkord G basszussal.

Cmaj – Ugyanaz mint Cmaj7, vagyis C akkord plusz H hang.

\ – Előző akkord ismétlése.

C-F – Fele ideig C, fele ideig F.

C=F – Negyed ideig C, negyed ideig F. Tehát a C C F C ritmus a duplájára gyorsítva C F-C lesz, újból a duplájára gyorsítva pedig C-F=C. A - vagy = jel körül helyenként van szóköz, helyenként nincs, ennek semmi jelentősége nincsen.

C-=F – 4/4-es daloknál ez ugyanaz, mint C-C=F, tehát 3/4 ideig C, 1/4 ideig F. Tök logikus, hogy a középen hiányzó betű az C, mert ha F-et tennénk oda, akkor sokkal egyszerűbben azt is írhattuk volna, hogy C-F. 3/4-es daloknál 2/4 ideig C, majd 1/4 ideig F.

C=-F – A fenti gondolatmenet szerint ez bizony ugyanaz, mint C=F-F, illetve 3/4-es daloknál C=F=F.

(C...)C, de ez nem más, mint a következő versszak vagy akármilyen zenei egység nyitó C akkordja, tehát ezzel kezdődik egy már a darabban korábban szereplő akkordsorozat.

C. – Fél hosszúsággal nyújtás.

NC – Szünet. Nincs akkord.

~ ~ – A két hullámvonal között a ritmust nem jelölöm, mert túl bonyolult lenne.

? – Nem vagyok biztos egy vagy több akkordban, vagy egyelőre lusta voltam leülni és kitalálni.