Nemzetközi és magyarországi kisebbségvédelmi, nyelvvédelmi dokumentumok

Nemzetközi és magyarországi kisebbségvédelmi, nyelvvédelmi dokumentumok


A kisebbségvédelmi jogalkotás a modern államban

Bevezetés
Kevés olyan országot, államot tudunk megnevezni, mely homogén nemzetiségi összetételű lenne, területén ne élnének kisebbségek, ne többnemzetiségű lenne.
Az államok megfelelő jogrendszert dolgoztak ki a kisebbségek jogainak meghatározására, a diszkriminációk kivédésére.
Az állami rendelkezések, jogszabályok összetettek, a politikaitól a szabad nyelvhasználati jogig terjednek.
Ezen dolgozat témaköre az európai, majd a magyarországi nyelvpolitika metszetének bemutatása a kisebbségi jogvédelmen keresztül a kisebbségi nyelvpolitikáig.
Azt az utat szándékszik feltárni a dolgozat, amely az első nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentumtól ered, s tart a jelen állapotig.
A bemutatás természetesen nem törekszik e teljességre, mivel az olyan szerteágazó interdiszciplináris kutatómunkát feltételezne, mely kimeríti és túllépi ezen írás határait.
A kisebbségi nyelvpolitika kapcsán számos esetben meg fognak jelenni az általánosabb kisebbségi politika rendelkezései, a jogvédelmi gyakorlat.
A kettő feltételezi egymást: egy állam kisebbségi politikájának része a nyelvhasználati jogok megadása, amely nélkül egy kiforrott kisebbségi jogvédelem nem lehet teljes.





A modern állam kisebbségi jogalkotása
Egy modern állam rendelkezik nyelvi jogokkal, viszont egyetlen állam sem rendelkezik nyelvi jogokkal foglalkozó elmélettel. Ez beleépül az általános rendelkezésekbe, jogszabályokba.
A nyelvi jogokkal foglalkozó elméletnek sokrétű volta miatt számos pontra ki kell, kellene terjednie. Ilyenek a hivatalos nyelv(ek) meghatározása egy adott országban, nyelvi kérdések szabályozása, kisebbségi nyelvi jogok elismerése, új bevándorlók nyelvi helyzete....
Akár azt is mondhatjuk, hogy a nyelvre vonatkozó szabályok összességét a jog egy sajátos területeként is értelmezhetjük, s ilyen alapon meg kell jegyeznünk, hogy a ténylegesen létező nyelvi jognak nincs önálló - a kisebbségi jogok elméletétől elkülönülő - elmélete, s ezt egyes szakemberek hiányként fogják fel (1).
Az, hogy a modern állam nyelvi jogalkotása mennyire van kitéve a véletlennek, a politikai megfontolások esetlegességének, bizonyos mértékben megalapozott kérdéskör, de mindenképpen csak viszonyítás kérdése, amit csakis a jogalkotás egyéb területeinek egybevetésével tehetünk vizsgálódásunk
homlokterébe.
De azért "véletlenről" nem beszélhetünk, mivel azon országokban ( s szép számmal vannak már ilyenek ), ahol ez irányban tettek már lépéseket, ott tudatos, megfontolt jogalkotó munka eredménye a jelen állapot.
Az Egyesült Államokban a mostani erőfeszítések többnyire azon a hiten alapulnak, hogy ha sikerül létrehozni a nemzeti nyelvpolitikát, akkor kevesebb lesz a nyelvi különbségekből adódó diszkrimináció, negatív megkülönböztetés.
Tehát pontosan a kompenzáció lenne a faladat, nem pedig a mérleg nyelvének egyirányban tartása.
Jelen és minden jól működő kisebbségi politikát folytató államban beszélhetünk a "nyelvi magatartásról" (2).
Ezt az adott törvények szabályozzák, tehát intézményes, jogi keretek között kell elképzelni. Többen állítják, hogy mégis létezik nyelvi elnyomás az USA-ban. Azonban nem a törvényalkotás, a törvények támadják - s támadták főképp az 1950-60-as években- a nyelvi sokféleséget, hanem a társadalom!
A modern állam kisebbségi jogai igen kiterjedt kutatások tárgyát képezik, mivel ezzel a kérdéssel több tudomány is foglalkozik, így a politológia, szociológia, szociálpszichológia, jogtudomány.
A különböző diszciplínák nagyjából behatárolt kérdéskör alapján teszik vizsgálati tárgyukká a nyelvi jogokat.
Az azonban mindenképpen hiányként állapítható meg, hogy a túlságos izolálódás hatására a kérdéskör kiszakadt a nyelvi kérdés egészéből, elvált a természetes vonatkozási pontjaitól, így a nyelvi jogokon valójában már csupán a kisebbségek nyelvi jogait értjük (3).
Elméleti kérdésként merül fel, miszerint a kisebbségi helyzetek sokféleségéből adódóan csak speciális, azaz országonként különböző megoldás képzelhető el, így a helyzetekhez kell igazítani a megoldási, kidolgozási javaslatokat, vagy elképzelhető egy általánosabb megoldás is, természetesen a különféle kisebbségi helyzetekből az azonosságokat leszűrve és értelmezve.
Persze ez egy sor kérdést vet fel, minthogy hol kezdődik a speciális és az általános helyzet, az eltérés milyen mértékű, egyes kivételes jogok megadása által milyen mértékű lesz a pozitív diszkrimináció, s még sorolhatnánk.
Nem kívánok kitérni az elméletalkotás kérdéseire, mivel ezáltal már olyan jogi kérdéseket és helyzeteket lenne szükséges értelmezni és egymással egyeztetni, amely nem e tanulmány feladata és hatósugarába tartozó.
A nemzetközi nyelv- és kisebbségvédelemben a nemzetközi nyelvi jog valójában szintén a kisebbségi nyelvi jogokat jelenti, hiszen a dokumentumok majdnem teljes egészében csak a kisebbségi nyelvekkel és jogokkal foglalkoznak.
Nem gondolom azt - még erőteljesen elméleti megfontolásokat követve sem- , hogy a kisebbségi jogok megadása esetlegesen problémákat jelenthet a modern állam eszméjének fényében, s itt nagy részben a pozitív diszkriminációra gondolhatunk, s talán az egységes államképre (4).
Természetesen a kisebbségi jogok a kisebbségeket illetik meg, de nem tartom valószínűnek, hogy ez jogegyenlőtlenséghez, túlzott pozitív diszkriminációhoz vezetne, sérülne a modern állam két fontos eszméje: a jogegyenlőség elve és a diszkrimináció tilalmának elve.
Azon államokban, ahol eddig is adottak voltak kisebbségi jogok, ott nem fog változni nagymértékben a helyzet. A kisebbségek természetesnek mondható "elkülönülése", összetartása minden államban jelentkezik, meghatározott mértékben és fokon.
Ezen országokban a pozitív diszkrimináció nem kapott akkora hangsúlyt a kisebbségi kérdés kezelésében, különösen nem az etnikai kisebbségek problémái kezelésének területén. Ennek több oka is van.
Svédország, Norvégia, Franciaország a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémáinak megoldását az individuális jogok biztosításával látja elérni.
Svédországban például elegendő az, ha az alkotmány kimondja a klasszikus emberi szabadságjogok, mint a véleménynyilvánítás, az információ, a gyülekezés, a tiltakozás, az egyesülés és a vallásgyakorlás szabadságát. Emellett kifejezik a diszkrimináció tilalmát is, mely szerint a faj, a bőrszín vagy az etnikai eredet alapján senkit sem érhet kedvezőtlen elbírálás (5).
Más, nehezebb a helyzet több országban.
Ausztráliában például a horvát nyelv használatát lehetővé tették a bíróságokon és a közigazgatási fórumokon, a magyar vagy más etnikumok ezt nem élvezhetik, sőt a nemzetiségi csoportok közé a szlovákokat és a cigányokat nem is számítják bele. Ez valószínűleg a politikai berendezkedéssel magyarázható.
A kérdés azért is érdekes, mivel Ausztrália az egyik legváltozatosabb kultúrájú ország, mivel sok kultúra járult hozzá ahhoz a sokszínű és gazdag társadalomnak a kialakulásához, amely a mai ausztrál nemzetet jelenti (6).
Az angol számos variációja mellett körülbelül 150 bennszülött nyelv él, ehhez adódik a 75 és 100 között számon tartott idegen ajkú bevándorlók által beszélt nyelv, melyek közül 11-et mintegy 50.000 ember használ az otthonában.
A sokszínűség megőrzésében a nyelvpolitikának igen nagy szerepe van, illetve még nagyobb lenne egy ilyen kulturálisan pluralista országban.
Ausztrália multikulturalizmusa magában foglal számos európai, ázsiai, csendes-óceáni és más eredetű nyelvet. Az 1987-es Joseph L. Biancot-féle jelentés szerint a nyelvpolitika és az oktatáspolitika nem elegendő a domináns gazdasági és szociális erők által fenyegetett nyelvek fenntartásához.
Hatoss Anikó kifejti, hogy "a nyelvi jogok ausztrál értelmezése szerint a nyelvtanulás és az interkulturális kapcsolatok hatékonyan csökkentik a gazdasági, politikai és társadalmi egyenlőtlenséget" (7).
Ausztrália sajátos helyzete mellett azonban sokkal közelebbi országot is tudunk említeni, ahol egy-egy nemzetiségi csoportot nem tekintenek kisebbségnek, illetve nem rendelkezhetnek a kisebbségeket megillető jogokkal.
Stájerországban például a szlovéneket nem ismerik el kisebbségként, míg másokat igen (8).
Azokban az államokban, hol a kisebbségek eddig nem rendelkeztek szélesebb, kollektív jogokkal, ott bizonyosan szükség van a kisebbségeket megillető jogok (így a nyelvi jog) védelmére.
Ahol az "egy állam-egy nemzet"-elvét akarják (akarták) megvalósítani, kiemelten szükség lenne ezen jogok védelmére.
Gondoljunk most a Titói Jugoszláviára! Ott ez az elv érvényesült, a kisebbségek (német, magyar, szlovén...) mégis megkaptak minden jogot, csak azokat nem kisebbségi jogoknak nevezték, vagy úgy is mondhatnánk, hogy nem nevezték jogoknak. Egyszerűen fogalmazva egy kikötés volt csupán: jugoszláv állampolgárnak kellett vallania, alávetve magát az állam jogrendszerének, politikai berendezkedésének.
E soron kell említést tenni azon országokról, ahol kisebbségi jogokról vagy akár kisebbségvédelemről egyáltalán nincs szó, s ahol a kisebbségek alapvető politikai jogaikért küzdenek. Főleg nagyszámú kisebbségekről van szó, akik esetében az autonómia léthelyzetük orvoslását jelentené, amit néhol fegyveres harccal próbálnak kivívni, így a kurdok Törökországban, akik közel 10 millióan vannak.
A nagyszámú kisebbségek közül megemlíthetjük a bretonokat Franciaországban (3,8millió), a szardíniaiakat Olaszországban (1,9 millió), a katalánokat Spanyolországban (3,98 millió), az albánokat Macedóniában (1,8 millió), vagy a magyarokat Romániában (1,625 millió - az 1992. január 7-ei mérés szerint -1-2.Melléklet).
Zárjuk le tehát ezt a gondolatsort azzal, hogy ha az adott állam kisebbségei bizonyos jogokat, így nyelvi jogot is kapnak, az önmagában nem fogja sérteni a modern állam és a modern jog eszméjét.
Azáltal sem, mivel a "modern" itt az állam és a jog jelzete, minőségének jelzése nem elszigetelt, hanem ellenkezőleg, Európára, az egész világra kiterjedő egységes rendszer tagját jelenti, legfőképpen az "európaiság, egységes Európa" - vonzatához tartozik hozzá, nem beszélve az Egyesült Államok már kiterjedt kisebbségvédelmi rendelkezéseiről, gyakorlatáról (9).
A "modern" így a kisebbségvédelem oldaláról tekintve a soknemzetiségű, színes társadalmi lét szinonimája, nem diszkrimináció vagy túlzott jogadást, jogokat biztosítást jelent. Ez kompenzáció, az emberi jogok védelmének része.
Egyes államok jogalkotása még nem jutott el odáig, hogy a kisebbségeket mint államuk kulturális egységébe tartozó szerves részt "kezeljék", megadják nekik ugyanazokat a jogokat, melyekkel az állam részének tekinthetik magukat úgy, hogy identitásukat ne kelljen feladniuk.
A kompenzációhoz, az államok kisebbségi politikájának segítéséhez, bizonyos szintű ellenőrzéséhez szükség volt megalkotni olyan dokumentumokat, melyekkel szabályozhatóvá válik a probléma kezelése, érvényt szerezhetnek nemzetközi szinten is.




Dokumentumok a kisebbségek védelmére, nyelvvédelmére
Az ezredforduló Európájában a nemzeti kisebbségek mai "ébredését" sokan a múlt századi nemzetébredéshez hasonlítják, annyira meghatározó jelentőségűnek tűnik számukra (10).
Sajnos az elmúlt évtizedekben a kisebbségi nyelv védelmére nem születtek intézkedések, határozatok, illetve nem jött létre nyelvi jogokkal foglalkozó határozat.
Van a kisebbség fizikai léte elleni támadásról (Genocídium-egyezmény, 1948), van az emberi jogok tömeges megsértéséről ( az ENSZ Antidiszkriminációs és Kisebbségvédelmi Albizottsága 1503. számú határozata, eljárása), van a munkaviszonyokbeli hátrányos megkülönböztetésről (ILO, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) és van az oktatásügyiről (UNESCO) szóló rendelkezések.
A konkrétabb nyelvi jogokat egyik sem védi nemzetközi garanciákkal, nincsenek jogi keretbe öntve, még 1992-es Karta rendelkezései sem.
Viszont vannak olyan dokumentumok, záródokumentumok, amelyekben megjelenik a nyelvvédelem.
Az egyszerű törvények szintjén Európában mindenhol találhatók olyan szabályozások, amelyek speciális összefüggésben érintik a kisebbségeket.
Mindenekelőtt az oktatás- és iskolaügyben, továbbá a nyelvhasználatot és a politikai részvételt (választójog, közigazgatási szervezetek,..) illető kérdésekben.
Ezek egy állam saját törvényei, jogalkotása.
Megkülönböztetünk továbbá nemzetközi egyezményeket, dokumentumokat, melyek hatályosak, szervezetileg elfogadottak, kötelezők. Hogy hol vannak jelen ezen dokumentumokban a nyelveket, nyelvhasználatot érintő nyelvi jogok, s valójában milyen jogokról is beszélhetünk, próbáljuk meg felvázolni.
A dokumentumok közül a legelsők az 50-es évek legelejétől számíthatók, s általános emberi jogokat tartalmazó rendelkezések részeként találjuk meg a kisebbségeket érintő nyelvhasználat kérdését.
Az 1949-ben alapított Európa Tanács által, 1950-ben létrehozott Emberi Jogok Európai Egyezménye volt az első számú, egész Európára megalkotott törvényalkotás.
A kisebbségek jogvédelmének leghatékonyabb mechanizmusát kétségkívül az 1950-ben aláírt Emberi Jogok Európai Konvenciója és annak pótjegyzőkönyvei jelentik, melyeket az Európa Tanácsba történt felvételük alkalmával az államok fokozatosan írtak alá (11).
Nagy hiányossága, hogy a mai napig nem tartalmaz a kisebbség-védelemmel kapcsolatos kitételeket, kivéve a 14. cikkelyt, amely a diszkrimináció tilalmát mondja ki, s amely az Emberi Jogok Európai Bíróságának alkalmat nyújtott egyes esetekben, hogy kisebbségi kérdésekkel foglalkozzék (12).
1966-ban két okiratot is megfogalmaztak, melyek igen nagy előrelépést jelentettek a későbbi rendelkezések felé.
A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (s itt a 27. cikkelyre gondolok), valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya - Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatával szemben, melynek nem volt kötelező ereje- kötelező erővel védi a Nyilatkozatba felvett emberi jogokat és alapvető szabadságjogokat.
Ezekben a nyelvi jogok még csak a bűncselekmények rendőri munkájánál, tolmácsolásnál jelentek meg, viszont felvették a nyelvi kérdést, felszínre hozták e kérdéskör további kibontási lehetőségét és szükségességét.
Az ENSZ Kisebbségi Nyilatkozata 1992-ben jött létre, amelynek kialakítása 1978-tól albizottsági munka keretében kezdődött el, de csak 14 év múlva - politikai változások kereszttüzében- fogadták el (13).
Ebben a dokumentumban jelent meg először a "nemzeti kisebbség"-fogalom.
Az ENSZ-dokumentumokban a kisebbséget a következő három sajátos megkülönböztető jegy alapján határozzák meg: etnikum, vallás, nyelv, amelyhez később a kultúrát is hozzávették (14).
A Nyilatkozat szerint a kisebbséghez tartozó személyeknek (s itt már szervesen elkülöníti a különféle, vallási, etnikai és nyelvi kisebbségi formákat) "joguk van ahhoz, hogy mind a magánéletben, mind a nyilvánosság előtt szabadon és beavatkozás vagy bármilyen fajta megkülönböztetés nélkül élvezzék saját kultúrájukat, hirdessék és gyakorolják saját vallásukat, s használják saját nyelvüket" /2.cikk 1.pont/.
Itt tehát már megjelenik a kisebbségi nyelvi jog mint az általános kisebbségi jogok része.
Ehhez képest fontos lépést jelent a szintén 1992-ben, november 5-én kiadott Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája, mely új fejezetet nyitott a nyelvi kérdés nemzetközi jogi szabályozásában (15).
Ennek a strasbourgi dokumentumnak legfontosabb jellemzője, hogy nem jogokról beszél, nem jogokat ismer el, hanem nyelveket véd.
Újszerűsége a nyelvvédelem!
Fő gondolata, hogy a regionális vagy kisebbségi nyelvek védelme "hozzájárul Európa kulturális gazdagságának és hagyományainak megóvásához és fejlesztéséhez".
Értéknek tekintik a többnyelűséget.
Az európaiság-gondolatrendszerbe így pontosan beilleszthető a Karta, a teljes és valódi Európa-kép részét alkotja. A nemzeti szuverenitás, területi integritás mellett a demokrácia és a "kulturális sokszínűség" jelenik meg, melyeket Európa
sajátjának kell, hogy valljon a jövőben.
Lényeges eleme ennek a nyelvvédelmi alapgondolatnak a partikularitás: az. hogy csak bizonyos nyelvekre vonatkozik, a hivatalos nyelvekre nem terjed ki.
Aprólékosan tárgyalja és szabályozza a nyelvhasználat kérdését. Hozzávetőleg száz konkrét állami kötelezettséget fogalmaz meg a védelem ügyében, ebből azonban 35-öt kell alkalmazni, tehát az adott állam joga a kiválasztás.
Ezek természetesen a közéletre vonatkoznak, a magánéletben magától értetődőnek veszik.
A Karta végrehajtása az Emberi Jogok Európai Egyezményének végrehajtási rendszerétől gyengébb eszközökre korlátozódik, időszakos jelentést kell benyújtani a követett politikáról, rendelkezésekről, amiket a Szakértői Bizottság vizsgál meg, amely utána jelentést készít, majd nyilvánosságra hozza.
Mivel nincs jogi oldala a Kartának, így a jogvédelmi szabályozás helyébe nyelvvédelmi lépett.
Szólnunk kell egy igen lényeges nyilatkozatról, melyet 1996. június 6-9. között a barcelonai Nyelvi Jogok Világkonferenciáján résztvevők fogadtak el június 6-án, a Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáról (16).
Ezen nyilatkozat egyaránt felhasználja, értelmezi az eddigi egyezségokmányok
értékeit, tekintettel van azok kinyilatkoztatásaira.
Egyik legfontosabb megállapítása a nyelvekkel kapcsolatban a Preambulum kezdő gondolata, melynek értelmében minden nyelv helyzete
" sokrétű politikai és jogi, ideológiai és történelmi, demográfiai és területi, gazdasági és szociális, kulturális, nyelvi és szociolingvisztikai, nyelvközi és szubjektív természetű tényezők konvergenciájának és kölcsönhatásának eredménye" (17).
1995-ben írták alá, s csak 1998-ban lépett hatályba az Emberi Jogok Európai Egyezményének kiegészítése, a Nemzeti Kisebbségek Védelmének Keretegyezménye.
Ez egy nemzetközi normát fektet le, nem jogokat tartalmaz, hanem elveket.
Konkrétan megfogalmazza azt a tételt, hogy a kisebbségvédelem szerves része az emberi jogok védelmének.
A Keretegyezmény állást foglal a kisebbséghez tartozás ügyében is .
Andrássy szerint megpróbálja ötvözni az objektív felfogást ( egy objektív kritérium például, hogy az anyanyelv függvénye egy kisebbséghez tartozás) és a szubjektívat ( saját választás kérdése, az egyén függvénye ), mégpedig úgy, hogy egyrészt adottságnak tekinti a kisebbséghez tartozást, másrészt a kisebbséghez tartozó személynek joga van annak megválasztására, hogy kisebbségként kezeljék-e őt avagy sem (18).
A Közép-Európai Kezdeményezés égisze alatt, több éves munka eredményeként 1994. november 18-19-én aláírásra nyitottak meg egy nem nemzetközi szerződési természetű, kisebbségvédelmi okmányt (Nemzeti Kisebbségek Védelmének Európai Keretegyezménye), amelynek tartalma- részben az EBEÉ normákra utal- szintén nem redukálható a puszta politikai deklaráció szintjére. Benne is felfedezhetők olyan jogok, amelyek kötelező jellegüket egyéb nemzetközi szerződésekből merítik (19).
Az Európa Tanács az a nemzetközi szervezet, amelyik napjainkban a legnagyobb intenzitással munkálkodik egy nagyjából átfogó kisebbségvédelmi mechanizmus életre hívásán (20).
A felsorolt egyezményeken kívül az Európa Tanács-beli szerződések is fontos szerepet játszhatnak, hiszen az általuk szabályozott terület érintkezik a kisebbségi problémakörrel. Mindenekelőtt a Helyi és Regionális Önkormányzatok Határokon Átnyúló Együttműködésének Európai Keretegyezménye, valamint a Helyi Önkormányzat Európai Kartája releváns, de a Határokon Átnyúló Televíziósugárzás Európai Egyezményének, valamint az Európai Kulturális Konvenciónak is vannak kapcsolódó pontjai (21).
Ezeken kívül még számos értekezletet, s annak dokumentumait, záródokumentumait is megemlíthetnénk, mint például az EBEÉ 1993-as varsói szemináriumát, vagy a bécsi csúcsértekezletet, ezeknek tárgyalása azonban nem tartozik a konkrétabb tárgyunkhoz.
Girasoli szerint olyan valóságos multikulturális társadalomra van szükség, ahol "az emberi közösségek társadalmi szervezetek rendszereként működnek, s szolidaritásérzésüket és autonómiájukat el kell ismerni" (22).
Ezt talán sokan túlzottan idealista gondolatnak tekinthetik, a cél elérhetősége azonban adott, megfelelő rendelkezések, jogok biztosítják az állami garanciát, most már a társadalmi színtér fogja meghozni az eredményt, mint ahogy azt több államban meg is hozta, bár nem mindig elsősorban a nemzetközi egyezmények hatására, hanem az adott ország sajátos földrajzi és politikai helyzetéből adódóan.


Magyarországi kisebbségvédelem, nyelvvédelem
A magyar kisebbségi jogvédelmi elmélet és gyakorlat

Európa, ahogy a hagyományos metafora megállapítja, etnikai és kulturális mozaik, s ezen a mozaikon belül külön változat a közép-európai régió. Pomogáts Béla szerint "mozaik vagy talán inkább színes kövekből összerakott kaleidoszkóp, amelyet minduntalan összevissza ráz, átrendez a történelem" (23).
A közép- európai régió történelmileg mindig egy kettős mozgást mutatott: integrációra törekvés a történelmi érdekek miatt és kívülről vagy belülről kikényszerített dezintegrációs folyamatok.
Magyarországon ezen folyamatok mind történelmileg, mind szociológiailag levezethetők, magyarázhatók.
Sem hovatartozási, sem szociológiai terminusban nem érintem a magyarországi kisebbségeket, megmaradok a kisebbségpolitika nyelvpolitikával foglalkozó részeinél, illetve hatásánál a nyelvpolitikára.
A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája beilleszkedik a magyar jogrendbe, kisebbségvédelembe, azzal a különbséggel, hogy az Országgyűlés
által 1993. július 7-én elfogadott, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény egyazon státuszba emeli és nevesítve felsorolja a kisebbségeket.
Habár a kisebbségi státusz elemzése nem tartozik konkrétan a dolgozathoz, mégis érdemes ezen a helyen megemlíteni. Közelebbi képet kaphatunk a közép-európai régió, Magyarország helyzetéről, mivel a magyarországi kisebbségi törvényekben, rendelkezésekben megjelenik a történelmi vonzatosság, az együttélés.
Az Országgyűlés kisebbségnek tekinti (definíciónak nevezhető): "....nemzeti- és etnikai kisebbség minden olyan, a Magyar Köztársaság területén legalább egy évszázada honos népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, tagjai magyar állampolgárok és a lakosság többi részétől saját nyelve és kultúrája, hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megőrzésére, történetileg kialakult közösségi érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul"
(24).
A magyar nyelvvédelem feladatánál a történelmi nyelvek védelmét irányozta elő a határozat. Az összeegyeztethetőség esetleges vizsgálatakor el kell mondani, hogy a Karta a nyelvvédelemre koncentrál, az egyéni és kollektív kisebbségi jogok státuszállásától távol tartja magát, azt az egyes alkalmazó államok törvényhozó testületére hagyja. Meg kell állapítanunk, hogy a Karta rendelkezései a 7. cikkely 5. §-a értelmében a magyarországi cigány nyelvekre csak a "célok és elvek" tekintetében és csak a szükséges változtatásokkal vonatkoznak.
A kisebbségvédelemnél mindig egy kétpólusú mechanizmusról kell beszélnünk: az egyik a nemzetközi egyezmények és keret-megállapodások adott állambeli meghonosítása, a másik pedig elsősorban helyi hovatartozási, politikai és szociológiai terminus.
Ilyen értelemben már az országhatárokat "átlépve" több kisebbség együttéléséről, egyes nemzetiségek különböző országokban lévő életkörülményeiről, helyzetéről is beszélhetünk, mint ahogy Brubaker, Bíró vagy Kaltenbach is teszi (25).
Magyarországon az Országgyűlés (OGy.) 1993. évi LXXVII. törvénye szól a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól.
Az OGy. kinyilvánította, hogy a nemzeti és etnikai önazonossághoz való jogot az egyetemes emberi jogok részének tekinti, ezek szabadságjogok, amelyeknek érvényt szerez.
Ezeket "nem adománynak, de nem is a kisebbség kiváltságának, hanem az egyén szabadságának és a társadalmi békének tisztelete alapján a másság jogának" tartja (26).
A nyelv - a tárgyi és szellemi kultúra történelmi hagyományok mellett- a kisebbség sajátságainak, egyéni és közösségi önazonosságának része.
A nyelvet is olyan értéknek tekinti, melynek ápolása, gyarapítása cél és feladat, sőt a magyar nemzet érdeke is. Ezen érdek a színes, többkultúrájú, többnyelvű nemzet képének alappillére, mint ahogy erős a törekvés, mind a dokumentumok, mind napi politikai és társadalmi keretek között, a színes Európa, Európa Unió megtartására (27).
Az OGy. a kisebbségi önkormányzatok létrehozását és az ezáltal megvalósuló kulturális autonómiát a jogérvényesítés egyik alapfeltételének tekinti. A törvényalkotásnál az OGy. figyelembe vette mindazon egyezmények és karták elveit, amelyeket tárgyaltunk.
Kijelenti a "szubjektív felfogást" a kisebbséghez való tartozás ügyében
/7.§ (1-2)/: "Valamely nemzeti, etnikai csoporthoz, kisebbséghez.......való tartozás vállalása és kinyilvánítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga".
A közösségi nyelvi jogoknál a nyelvápolást /16.§), az anyanyelvi nevelés megteremtését, illetve a kezdeményezésének /18.§ (3)/ ügyét, feladatát kell kiemelnünk.
Az OGy. választja meg a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosát, mely funkció hasonlít az Európai Kisebbségi Főbiztos intézményére, azzal a különbséggel, hogy Max van der Stoel gyors riasztásra, illetve gyors akció kezdeményezésére jogosult az EBEÉ Vezető Tisztviselők Bizottsága felé, de tényfeltáró és jószolgálati missziókat is végrehajt.
Ezeken kívül az OGy. külön fejezetet is szentel (VII. fejezet) a nyelvhasználat kérdésköréhez. Biztosítja a kisebbségi nyelvhasználat feltételeit /51§/ a polgári és büntetőeljárások során, valamint a közigazgatási eljárásokban a nyelvhasználatot, az Országgyűlésben a kisebbségi képviselő saját nyelvének használatát, a helyi kisebbségi önkormányzat iratainak, rendelkezéseinek saját nyelvén való megszövegezését, az anyanyelv használatát a helyi közéletben.
Az OGy. a kisebbségi önkormányzatok működési költségeinek biztosításakor 13 önkormányzatot tart számon, mivel ennyi kisebbséget ismer el.
Ezek a cigányok, német, horvát, szlovák, román, bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin, szerb, szlovén és az ukrán (3. Melléklet).
Ennyi elismert nemzeti és etnikai kisebbség van Magyarországon.
A 42. § kimondja, hogy 13 kisebbségek által használt nyelvet ismer el. A cigány azonban lehet romani és beás is, tehát összesen 14 kisebbségi nyelvről kell beszélnünk (4. Melléklet).
A kisebbségek figyelembe vételének egyik fontos pontja a 29.§ 1. pontja, melynek értelmében " a helyi közoktatás, a helyi média, a helyi hagyományápolás és kultúra, valamint a kollektív nyelvhasználat kérdéskörében a kisebbségi lakosságot e minőségében érintő települési önkormányzati rendeletet a képviselő-testület csak e lakosságot képviselő helyi kisebbségi önkormányzat egyetértésével alkothatja meg" (28).
Itt tehát egy komplex érdekvédelmi törvényt látunk, mely kizár minden helyi diszkriminációt, s melynek eleme a nyelvvédelem is, méghozzá törvényi szabályozással.
A magyarországi kisebbségek nyelvállapotát a kétnyelvűség szóval lehet leírni, s ez sokkal inkább diglosszia (más-más nyelvhasználati helyzetben a beszélő más-más nyelvi változatot vagy nyelvet használ), mint bilingvizmus
(a két nyelvet egyformán tudja használni).
Kétnyelvűségükön belül anyanyelvük tájnyelvi változata a magyar nyelv diglossziás változatában valósul meg (29).
Magyarországon a nyelvhasználat a magánszférába szorult, magánügy lett. Ez nem csak azt jelenti, hogy a beszélő, a kisebbségi beszélő csupán szoros közelségben használja saját nyelvét, hanem azt is, hogy identitásának, hovatartozásának legszervesebb része, a hovatartozás legegyszerűbb felismerhető velejárója.
Radó szerint "a kisebbségi nyelvek funkcionálisan elszegényedtek, szegényednek" (30).
A tájnyelvi változatok az irodalmi változattal nem voltak kapcsolatban, emellett a kisebbségi nyelvek alacsonyabb státuszuk (presztízsűk) miatt csökkentik a beszélő tekintélyét, ami szintén a legszűkebb rokoni-ismerősi körre korlátozza a nyelvek használatát.
Erre számtalan példát lehetne mondani, de elég, ha csak arra gondolunk, mennyit érthet meg egy anyanyelvi német beszélő például az idősebb solymári német nemzetiségű beszélő mondataiból. A leegyszerűsödés és a diglossziás keveredés hatására egy sajátos nyelvváltozatot kapunk, melyre azonban nem lehet mégsem azt a jelzőt mondani, hogy elszigetelt.
A nyilvános nyelvhasználat azért is fontos, mert kisebbségi helyzetben a felnőtt ember etnikai identitása is állandó megerősítést igényel.
Emellett pedig az állampolgári emancipáció, egyenrangúság, egyenjogúság bizonyítéka is. Hiába minden jogokkal rendelkező kisebbségi beszélő, de mégis - adott esetben- magyar állampolgár.
A nemzeti kisebbségek nyilvános nyelvhasználata kapcsán fontos megjelölni, vajon mit is jelent a beszélőközösség megnevezés.
A szociológusok nagyszámú csoport-meghatározásai és a nyelvészek beszélőközösség-definíciói nagyon hasonlítanak egymáshoz.
Gumperz a beszélőközösséget "nyelvi közösségnek" nevezi, a lényeg azonban ugyanaz (31).
Terestyéni szerint a beszélőközösséget " emberek olyan csoportjaként határozhatjuk meg, amelyet a közös nyelv ismerete mellett összefűz az ezen nyelvvel kapcsolatos attitűdöknek, a nyelvhasználati módoknak és tág értelemben véve a kommunikációs tartalmaknak az azonossága, továbbá , amely többé-kevésbé behatárolt belső kommunikációs-interakciós hálózattal rendelkezik" (32).
Teljes mértékben elfogadható az a meghatározás, hogy a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek esetében a legfontosabb és legegyértelműbb csoportképző tényező a nyelv.
Az előbbi - teljességre törekvő - definíció mind tartalmazza az általunk már említetteket, talán csak a történelmi folyamatok közösségalakító hatásáról nem szólt, amely erő magának a (regionális) csoportnak a kialakítását eredményezi.
A "közösség" meghatározásnál így kettőséget fedezhetünk fel, mivel beszélhetünk egy általánosabb beszélőközösség elnevezésről, melyen az egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek együttesét értjük, valamint elkülöníthetünk egy másik "közösséget", mely regionális, egy adott területen élő kisebbségi beszélők csoportját jelenti.
Az első tehát nemzeti kisebbségi csoportot, a másik pedig regionális kisebbségi csoportot jelent. Az elsőnél nemzeti kisebbségi nyelvről és nyelvhasználatról beszélhetünk, a másodiknál azonban általában a kisebbségi nyelv egy változatáról, mely nem elsősorban (nyelv)politikai vagy szociológiai, sokkal inkább nyelvészeti, dialektológiai szempontok alapján érdemel figyelmet.
Annyi bizonyos, hogy gyorsan változó világunkban a magyar kisebbségi törvények nagy és példás előrelépést jelentenek, rendeletei megfelelnek nemcsak az európai normának és elvárásaiknak, hanem több tekintetben akár példaként is szolgálhatnak számos államszervezet számára. S hogy a nagyon közeli múlt idejét kell vizsgálnunk, mutatják azon szakirodalmak, melyek a rendszerváltozás után születtek, s mára már idejétmúltak, csupán politikai, szociológiai emlékként tekinthetünk rájuk (33).
A kisebbségvédelem, a nyelvvédelem területén Magyarország ha nem is kivételes, de példát mutatható helyet tölthet be a közép-európai országok között, mivel a kormányzat (elsősorban a jelen évtizedben) határozott erőfeszítéseket tett a nemzeti kisebbségek jogainak megerősítésére, habár a közösségi együttélésben eddig sem voltak számottevő kisebbségi "jogsértések", talán csak a cigányság esetében, ami azt hiszem, hogy egy oda-vissza ható tendencia.

A nemzeti kisebbségek európai és magyarországi jövőképe
Minden eddigi és mai társadalomban is létezett, létezik ez a kérdés: kisebbségi kérdés.
Duray szerint "a kisebbségi kérdés társadalmi konfliktus, amely a másság - a csoportosan megnyilvánuló másság - jelenlétéből születik" (34).
Mindig lesz ország, ahol lesz kisebbség és lesz többség.
Talán csak Elpidia a "Seholsincsország" teheti "ad acta" a kisebbségi kérdést, mert elveszíti ezt a vonását, s az egész kérdéskör semmivé lesz (35).
Ha kisebbségi kérdésről beszélünk, akkor lehet beszélni róla úgy is, mint az európai integrációs törvények részéről, de lehet úgy is, mint Duray Miklós: a kiábrándultság eszméjéről.
Szerinte maga a társadalom politikai felépítését támogató jogrend teremti meg a kisebbségek elnyomásának kereteit, " a kisebbségek követeléseit nem lojálisan kezelik, ellenzéknek tekintik" (36).
Nem lehet azonban általánosítani, szinte minden egyes államban más-más állami kisebbségi törvényeket hoztak, s más-más attitűdök léteznek a társadalomban, s a társadalom részéről teljesen lényegtelen, milyen nemzetközi rendelkezések hozattak a kisebbségek védelmében, nyelvhasználatuk védelmében, hiszen az esetleges diszkriminációt elsősorban a társadalmi rétegek gerjesztik.
Ha viszont ez már politikai indíttatású, mindenképpen szükség van a nemzetközi és európai keretegyezményekre, kartákra.
Az ezredfordulóra láthatóan kibontakozik egy összetett, hol érintkező, hol párhuzamos intézményekből álló rendszer. A döntő tényező a meghozott rendelkezések hatékonyságában, működőképességében, az érintett államok és a nemzetközi jogközösség együttműködési készségében fog rejleni.
Kovács szerint "a nemzetközi jogi kodifikáció azonban nem egyenes vonalú, folytonosan előrehaladó folyamat, hanem megtorpanások, visszafordulások és újrakezdések konglomerátuma" (37).
S minthogy a nemzetközi, európai jogi szerződések létrehozói mindenekelőtt az államok, a kisebbségek sohasem lesznek és nem is lehetnek az elért eredményekkel elégedettek.
Hogy mi lesz a jövő, mi lesz az európai jövőkép, vajon nemzetállamok Európája vagy autonómiarendszerek hálója, azt még nem lehet tudni.
Az bizonyos, hogy egyes autonómiák pánikszerűen hatnak a hivatalos életben (lásd az erdélyi magyar autonómia a román hivatalos körökben!) (38).
Többen úgy vélik, hogy (Kelet) Európának élen kell járnia, a társadalmi struktúrák folytonos átalakításával abban, hogy "a kisebbségek a többséghez hasonlóan a társadalmat alkotó egyenrangú polgárok lehessenek, s a tudatformálás a politikusok, érdekvédelmi közösségek, hírközlő eszközök feladata" (39).
Ezen vélemény sajátja, hogy nem a kis közösségek tudatát kell átalakítani, hanem a politikai érdekközösségekét.
Az Európai Unióban létrejövő politikai egység távlatilag lehetővé teszi, hogy "a több országban használt anyanyelvek összegeződjenek (akár többségi, akár kisebbségi nyelvről van szó). Egy ilyen akkumuláció kb. 30%-kal megnöveli a magyar nyelv súlyát az európai nyelvek között" - fejti ki Szépe (40).
(Így lásd a 5. Mellékletet!)
Ehhez azonban a "nyelvi identitásnak", a "nyelvi tudatnak" (linguistic identity) is erősödnie kell (41).
Mind Magyarországon, mind Európa számos országában jövőbeli feladatként állhat az önálló kisebbségi nyelvhasználati törvény megalkotása, valamint Radó szerint az államigazgatási és büntetőeljárási jogszabályoknak az új nyelvi jogokhoz való hozzáigazítása (42).
A kisebbségi nyelvhasználati jogok terén az előbbi nagy előrelépést jelentene, hiszen akkor kiemelt szerepet töltene be a kisebbségvédelmi rendelkezések között.
A nemzetközi jogi kisebbségvédelmi rendszer olyan eszköz, amely a konfliktusok kezeléséhez mindenképpen hasznosan tud hozzájárulni.
A nyelvi, nyelvhasználati jogok védelme pedig a nemzetközi és nemzeti kisebbségvédelem szerves része, melynek egyaránt feladatául kell szolgálnia mind a rendelkező, mind a felhasználó, a beszélőközösség oldaláról is.
Csakis együttesen képesek a nyelvvédelmi feladat teljesítésére: a nemzeti kisebbségi nyelvek, nyelvváltozatok , Európa színes palettájának megőrzésére.






Jegyzetek

(1) Vö. Andrássy 1998, p .2.
(2) Vö. Brice 1998, p. 102.
(3) Andrássy egy egész (az említett ) könyvet szentel azon szempontok alapján való vizsgálódásra, melynek eredménye általában az, hogy nem elégséges a nyelvi jogokon csak kisebbségek nyelvi jogait érteni, hiszen a többségi nyelvi jogok problémája, vagy a hivatalos nyelv kérdése ugyanilyen fontos, máig nem teljesen kifejtett.
(4) Lásd Andrássy i.m. p.163. vagy Nemes 1996, p.155.
(5) Lásd Kardos 1997, p.73.
(6) Erről sokkal bővebben szól Hatoss Anikó (1999, p. 173.), aki tanulmányában az európaiak letelepedésétől elemzi a történelmi hátteret, s részletesen szól a különféle bevándorlási periódusokról, melyek állandón alakították az ország társadalmi képét.
(7) Hatoss 1999, p.188.
(8) Veiter 1990, p.2.
(9) Vö. Brice 1998, p.101.
(10) Vö. Kovács 1996, p.225.
(11) Magyarország: 1990. november, Csehszlovákia: 1991. február, Lengyelország: 1991. november, S Bulgária: 1992. május, Észtország, Litvánia és Szlovénia: 1993. május, újólag Csehország és Szlovákia: 1993. június, valamint Románia: 1993. október is aláírt.
(12) Lásd bővebben: Brunner 1995, pp. 48-50.
(13) A dokumentum pontos megnevezése: Nyilatkozat a Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbségekhez Tartozó Személyek Jogairól.
(14) Vö. Girasoli 1995, p.49.
(15) Vö. Andrássy i.m. p.129.
(16) A dokumentum teljes magyar fordítását első ízben a Hét közölte. Forrásunk a Magyar Napló 1996. október, pp. 47-52.
(17) Magyar Napló 1996 október, p.48.
(18) Andrássy i.m. p.115.
(19) Lásd Kovács i.m. p. 229.
(20) Az ET. hivatalos nyelvei az angol, francia, de munkanyelvként használják néha a németet és az olaszt is. Érdemes itt megemlíteni az ENSZ hivatalos nyelveit is, ezek az angol, arab, francia, kínai, orosz és a spanyol.
(21) Vö. Kovács i.m. pp. 231-234.
(22) Girasoli i.m. p.127.
(23) Pomogáts 1997, p. 21.
(24) Kovács i.m. p. 94.
(25) Brubaker 1994, Bíró 1997, pp. 27-30. Kaltenbach 1997.
(26) Szamel 1996, p.115.
(27) Az EU-országokban 12 államnyelv van, viszont mintegy 45 nyelvet és megszámlálhatatlan dialektust használnak. Ezekkel egy Dublinban felállított központ (The European Bureau for Lesser Used Languages és annak tájékoztatója a Contact Bulletin) foglalkozik, feladata a kisebb nyelvek (languages of limited diffusion) érdekeinek védelme.
Vö. Szabadi 1998, p.43.
(28) Báthory 1995, p. 104.
(29) Vö. Radó, 1994, p.92.
(30) Radó i.m. p.98.
(31) Gumperz 1975, p.151.
(32) Terestyéni é.n. p.3.
(33) Mint például Szamel, 1989, vagy a politikai események hatására Korhecz 1998.
(34) Duray 1991, p.85.
(35) Elpidia (a görög "Elpisz" szóból származik) az az ország, ahol nincs hadsereg, rendőrség, amelyben a vélemény, a hit, várakozás, remény a mérvadó, amelynek létrejötte nem zárható ki, egyesek szerint éppen létrehozása végett tartózkodunk e bolygón. Ez nem tekinthető utópiának, hiszen nincs leírva, mi magunk írjuk lapjait. Több irodalmár írt már róla, így Konrád György A városalapítóban, Tolsztoj A hazafiságról című művében, de megtalálhatjuk Vercors vagy Gandhi írásaiban is, bár nem egyazon névvel illették ezen államot. (36) Duray 1991, p.89.
(37) Kovács 1996, p. 235.
(38) Az autonómia-kérdésnél többször megjelenik a "kulturális autonómia", melynek még definiálása sem egészen egyértelmű. Lásztits Péró, a Szerb Demokratikus Szövetség alelnöke két alaptípusról beszél. Az egyiket "civil kulturális", a másikat "közjogi kulturális autonómiának" nevezi (Halász 1997, p.93).
(39) Nemes 1996, p. 155.
(40) Szépe 1998, p.77.
(41) Vö. Andrássy 1996, pp. 35-44.
(42) Radó 1994, p.99.
Mellékletek

(1) In: Brubaker 1994, p. 29.
(2) In: Brubaker i.m. p.31.
(3) In: Kaltenbach 1997, pp. 38-39.
(4) In: Kaltenbach i.m. p. 37
(5) In: Brubaker i.m. pp. 16-17.






Irodalom

Andrássy, György: National or ethnic minorities and individual language rights. In: Tanulmányok Benedek Ferenc tiszteletére. Studia Iuridica, nr 123. Pécs, 1996. pp.35-44.
Andrássy György: Nyelvi jogok. JPTE Európa Központ, Pécs, 1998.
Báthory János (szerk.): Kisebbségi kódex, Auktor Könyvkiadó, Bp. 1995.
Bíró Sándor: A kisebbségi érdekérvényesítés lehetőségei Európában,
in: Kisebbségi érdekérvényesítés, önkormányzatiság, autonómiaformák, Nemzetközi Konferencia, Tabajdi Csaba-Barényi Sándor (szerk.), Osiris, Bp. 1997. pp.27-30.
Brubaker, Rogers : Nationalism reframed: National Minorities, Nationalizing States and External Homeland in the New Europe. Discussion Papers, nr 10. Bp. 1994.
Brunner, Georg : Nemzetiségi kérdés és kisebbségi konfliktusok Kelet- Európában. k.n. Bp. 1995.
Duray Miklós: Adalékok a kisebbségi politikához, in: Bibó-emlékkönyv,
Századvég Kiadó, Bp. 1991. pp. 85-99.
Girasoli, Nicola: A nemzeti kisebbségek fogalmáról. Akadémiai Kiadó, Bp. 1995.
Halász Péter (szerk.): A nemzetiségi kulturális autonómiáról. Magyar Művelődési Intézet, Bp. 1997.
Hatoss Anikó: Multikulturalizmus és nyelvpolitika Ausztráliában. In: Nyelvpolitika és nyelvoktatás. Cs. Jónás Erzsébet (szerk.), Nyíregyháza, 1999. pp. 165-190.
Heath, Shirley Brice- Mandabach, Frederick: Nyelpolitika az USA-ban. In: Nyelvi tervezés. Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.), Universitas Kiadó, Bp. 1998. pp. 101-119.
Kaltenbach, Jenő: Legal status of minorities in Hungary. Acta Iuridica et politica, Tomus LII. Szeged, 1997.
Kardos Krisztina: Etnikai kisebbségek Nyugat- és Észak-Európában és a pozitív diszkrimináció új területei a fejlett országokban.
In: Kisebbségszociológia. Csepeli György- Örkény Antal- Székelyi Mária (szerk.), Kisebbségszociológiai Tanszék, Bp. 1997. pp. 73-82.
Korhecz Tamás: The minority rights of the National Group in Yugoslavia.
Minority Protection Series, nr 3. Bp. 1998.
Kovács Péter: Nemzetközi jog és kisebbségvédelem. Osiris, Bp. 1996.
Nemes Dénes: A pozitív diszkrimináció elmélete és gyakorlata Magyarországon. In: A pozitív diszkrimináció elmélete és gyakorlata.
Gereben-Kardos-Nemes (szerk.), Minoritás Alapítvány,
Bp. 1996. pp. 109-181.
Pomogáts Béla: A kisebbségek helyzete Közép-Európában és Magyarországon.
In: A kisebbségek helyzete Közép-Kelet-Európában és Magyarországon.
Tudományos Konferencia, Beszteri Pál- Mikolasek Sándor, Veszprém, 1997. pp. 21-38.
Radó Péter: Kisebbségi nyelvhasználati jogok és gyakorlat Magyarországon.
In: Kisebbségek és önkormányzat. Minoritás Alapítvány,
Bp. 1994. pp. 91-99.
Radó Péter: A nemzeti kisebbségek nyilvános nyelvhasználata Magyarországon. In: Kisebbségszociológia. Csepeli György- Örkény Antal- Székelyi Mária (szerk.), Kisebbségszociológiai Tanszék, Bp. 1997. pp. 257-267.
Sandru, Vasile: The old-new problem of Ethnic Minorities. MKI Tanulmányok, Foreign Policy Papers, Bp. 1997.
Szabadi Krisztina: Az Európai Unió és a nyelvek. In: Nyelvpolitika.
G. Molnár Barbara (szerk.), Veszprémi Egyetemi Kiadó,
Veszprém, 1998. pp. 35-45.
Szamel Katalin (szerk.): Önkormányzati kisebbségi jogok védelme.
Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 1996.
Szamel Lajos: Nemzetiségi jogok és törvények. k.n. Bp. 1989.
Szépe György: Az európai csatlakozás néhány nyelvi vonatkozása. In: Nyelvpolitika. G. Molnár Barbara (szerk.), Veszprémi Egyetemi Kiadó,
Veszprém, 1998. pp.70-77.



(Oláh Örsi Tibor)