Beszámoló a marosvásárhelyi útról

Testvérosztályunk, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum 11. G. Informatika tagozatos osztályával a romániai biciklitúrán ismerkedtünk meg. Egészen pontosan ekkor még csak az osztály egy részhalmazával találkoztunk. A testvérosztályi kapcsolat két részből áll, először mi megyünk Marosvásárhelyre, ahol az ottani családoknál alszunk és eszünk (ez volt 2001 októberében), majd ők jönnek Budapestre és itt értelemszerűen mi látjuk vendégül őket (ez lesz 2002 tavaszán). Az őszi, romániai utunkra elkísért minket Tamás (Tommy G) Gábor, Csath (Angoltanár) Judit és természetesen az osztályfőnökünk is jött, Dobos (Körtemuzsika) Sándor. Az eseményekről készült beszámoló kissé szárazra sikeredett (mivel eredetileg egy pályázatra íródott) ezért a szöveget dőlt betűs megjegyzések is tarkítják, amelyek remélhetőleg hűebben leírják a történéseket.

Részletes program és úti beszámoló:

Okt. 19-én vonattal utaztunk Debrecenbe. Este 8-kor indult innen tovább buszunk. A határon hosszasan várakoznunk kellett, (több gyerek most várt életében először négy órát a határátlépésre!) majd folytattuk utunkat Nagyváradon, Kolozsváron át. Helyi idő szerint kb fél háromkor kezdtünk elaludni. Hát nem tudom, aki már aludt buszban az biztos tudja, hogy milyen nehéz egy ülésnyi helyen elaludni és aztán ugyanezen a helyen nem felébredni egy ideig, de aki még nem tapasztalta meg ezeket az örömöket, az most bepótolhatta hiányosságait. A nem felébredést tovább nehezítette, hogy pont az alvási órá(ink)ban ment a busz hegyi szerpentineken ezért mindenki ide-oda hajlongott alvás közben. Kb fél ötkor kezdett el ébredezni a busz. Voltak, akik ezután még visszaaludtak. Szokatlan volt az országúton haladó lovaskocsik látványa. Érkezés csak másnap reggelre sikerült Marosvásárhelyre. Találkoztunk a testvérosztállyal, a diákokat családok látták vendégül.

Okt. 20-án miután mindenki megismerkedett vendéglátójával és elhelyezkedett szálláshelyén, városnézés következett Marosvásárhelyen. Ez a városnézés nem volt 100%-ig kötlező, aki inkább a buszút fáradalmait szerette volna kipihenni, az ezt is megtehette. A Líceum egyik nyugdíjas történelem-földrajz szakos tanára vezetett minket körbe. Megható és példaadó volt az a lelkesedés, ahogy a városról, szűkebb pátriájáról beszélt. A program: a Teleki téka meglátogatása, séta a Kultúrpalotában, a történelmi városközpont nevezetességeinek felkeresése, múzeumlátogatás. Bekukkantottunk az Erdélyi Magyar Tudományegyetem központjába is.
Délután szabad program a családokkal, majd számháború a testvérosztály tagjaival együtt. Este a várban borfesztivál keretében több néptáncegyüttes is fellépett, ezek előadásait végigélvezhettük.

Okt. 21-én reggel találkoztunk a Bolyai előtt. 7-kor indultunk az egész napos kirándulásra busszal. Természetesen a testvérosztály tagjai is velünk jöttek. Vezetőnk Molnár Zoltán tanár úr volt, aki sok mindent elmondott a buszon a vidékről és különösképpen is szülővárosáról, Szászrégenről.
Nem időztünk hosszasabban Szászrégenben, hanem folytattuk utunkat a Maros völgyében. Ezen a vonalon építették ki annak idején a Gyergyóba és Csíkba futó vasútvonalat. Dédát elhagyva, Dédabisztrán hagytuk a buszunkat és gyalogtúra következett az 'Isten székéhez'. Hát így utólag visszagondolva tényleg elég magasan volt. Azért ki lehetett bírni. Fent a tetőn tábortüzet raktunk, szalonnát és kolbászt sütöttünk. A tábortűz körül vidám népdaléneklést rendezett a két osztály. Nagy örömmel tapasztaltuk, mennyi közös dalunk van. MZ tanár úrtól megtudtuk, hogy nem ugyanazon az úton jövünk le a hegyről, mint amin felmentünk. Ennek akkor kezdtünk el nem örültüni, amikor már másfél órája abban a patakmederben mentünk, ahol a kövek nem egységes mértűek voltak, (de inkább nagyok) és ezért mindenkinek már legalább kétszer kiment a bokája… Lefele jövet áthaladtunk egy tipikus román falucskán. Ez azt jelenti hogy ez a falu baromi hosszú volt. A végén már komolyan nem tudtuk hogy most körbe-körbe megyünk, vagy mi van. Az esti visszabuszozás alatt a fáradtságtól többen elszenderedtek. Valóban, mintha a visszaút kétszer olyan hosszú lett volna, mint odafele.

Okt. 22-én a Bolyai épületét megtekintettük. Sárga. Négy közös tanórán vettünk részt a vendéglátó iskola diákjaival. Először egy informatika, fizika, majd egy angolóra következett. A sort matematikaóra zárta. Az informatika órán rendhagyó módon több algoritmust is eljátszottak, a csapatoknak ki kellett találni, melyik a beszúrásos rendezés, mátrix elemeinek összeadása, stb. A fizikaórán a felületi jelenségekről tanított László József tanár úr. A bemutatott kísérleteket videokamerával követték és a teremben levő négy televízióban mindenki, jól láthatta a jelenségeket. (Mint kiderült az egyik gyerek saját kameráját hozta be erre a célra, az iskolának nincs ilyen eszköze.) Az angolórát a beszélgetés mellett egy Beatles dal is színesítette. Végül a matematikaórán egy klasszikus tanórának lehettünk részesei, ahol a téma a határérték számítás volt. Érdekes volt az óra, abból a szempontból is, hogy a tanár komoly, szigorú öltönyös ember volt, olyan igazi tanító kinézettel. Itt tényleg ilyenek a tanárok. Tamás Gábor tanár úr és Csath Judit tanárnő csak nehezen tartották nyitva szemüket. Őket a határértékszámítás kevéssé kötötte le. Ebéd előtt még egy kis sportolás is belefért a programba, közös kosárlabda mérkőzést szerveztünk.
A Líceum igazgatója fogadta a diákokat kísérő három tanárt (Csath Judit, Dobos Sándor, Tamás Gábor) és a helyi szervezőt (Incze Katalin a testvérosztály osztályfőnöke). A fogadáson szót ejtettünk a testvérosztály kapcsolat folytatásáról. Terveink szerint ők április végén jönnek hozzánk látogatóba. Az igazgató úrnak átadtunk iskolájuknak néhány ajándékot. Többek közt egy kitűnő illusztrált Longman angol szótárt, egy kazettasorozatot, melyen Latinovits Zoltán előadásában magyar klasszikusok hallhatók s végül nagyon eredményes kosárlabdacsapatuknak szánva egy profi Wilson meccslabdát,

Délután szabad program volt a családokkal, mindenki készült az esti együttlétre. A búcsúest és táncház nagyon jól sikerült. Hát ez nem teljesen igaz. Az első problémát az okozta, hogy a testvérosztály és a mi könnyűzenei ízlésünk nem egyezett meg 100%-ig, persze azért voltak átfedések. Végül ez már nem okozott gondot. A következő az volt, hogy a búcsúest zenéje kizárólag a könnyűzenei műfajokból került ki. Ezért voltak olyanok, akik inkább elmentek moziba, vagy a szomszéd teremben mocsaraztak. Ugyanezen okból a tanárok sem túl gyakran tartózkodtak a központi teremben. Persze akik elmentek, azok is vissza-visszajövögettek, és egyes zenék nekik is megtetszettek. Diákjaink jól összebarátkoztak.

Okt. 23-án indulás haza busszal Debrecenig. Nehéz volt a búcsú, a néhány nap alatt jól összebarátkozott a diáksereg. Vendéglátóinktól még búcsúajándékot is kaptunk, egy-egy szép, népi motívumos, festett fakanalat. Szerencsére a határon hamarabb átjutottunk, (Azért így is álltunk két órát) így elértük a vonatunkat. Átszállás után a vonatúton a programot értékeltük, az átélt élményeket elevenítettük fel. A vonaton egy kopasz enyhén részeg rendőr színesíttete hazautunkat, aki mindenkit lefényképezett, mert szerinte nagyon hangoskodtunk.(Pedig nem is). Mindegy, eddig még nem vitték be a Dobost.